Közélet

Meg akart erőszakolni egy tinilányt a kecskeméti motoros

Tinilányt akart megerőszakolni egy motoros Kecskeméten, miután leitatta őt. Az eset még nyáron történt, az ügyet azonban most zárta le a rendőrség. A 38 éves férfi ellen vádemelést javasolnak szexuális erőszak bűntette miatt – írja a Zsaru magazin.

A 16 éves lány kihasználta, hogy anyja dolgozik, és a barátnőjével elment egy kecskeméti motoroskocsmába. A vendégek sorra rendelték a sört a fiatal lánynak, aki éjfélre berúgott. A szervezete nem volt hozzászokva az alkoholhoz. Későbbi támadója beszélgetett vele, majd egy idő után szexuális ajánlatot tett. A kamasz visszautasította, elmondta, hogy még szűz, és egyébként is szerelmes valakibe. Úgy tűnt, a motoros ezt megértette, ám tovább rendelte a söröket. Amikor látta, hogy a lány már alig tud magáról, felajánlotta, hogy elviszi egy körre a kétkerekűjén, hogy kiszellőzzön a feje.

A fiatal imádott motorozni, így nem mondott nemet. Hajnalban indultak el, de nem jutottak messzire, egy kukoricaültetvénynél megálltak.

A férfi egy plédet vett elő a jármű oldaltáskájából, majd ismét ajánlatot tett. A lány újfent elutasította, ám ekkor már annyira rosszul érezte magát, hogy képtelen volt védekezni. A motoros ezt használta ki, levetkőztette majd meg akarta erőszakolni. Csaknem egy órán át próbálkozott, és bár végül nem sikerült közösülnie vele, ez nem rajta múlt. Egy idő után ezt megunta, és visszavitte a tinit a kocsmába.

Bár a lány ittas volt, mindenre emlékezett, és miután kijózanodott, elmondta a barátnőjének, hogy mi történt vele. Ezután hazament, kialudta magát, és bevallott mindent az anyjának, aki azonnal a rendőrségre sietett vele.

A feljelentés után orvosszakértő vizsgálta meg a fiatalt, aki megállapította, hogy tipikus, erőszakos közösülési kísérletre utaló hámsérülések találhatók rajta, amelyek alátámasztják az általa elmondottakat. A nyomozók a lány elmondása alapján megtalálták a helyszínt is. A kukoricás melletti nyomok is arra utaltak, hogy az áldozat jól emlékszik, hol és mit tettek vele. A férfit még aznap elfogták. K. Krisztián nem tagadta, hogy le akart feküdni a lánnyal, de azt állította, hogy minden az ő beleegyezésével történt, nem fenyegetőzött, nem erőszakoskodott. Ezt egyébként a rendőrök sem állították, viszont azt igen, hogy az áldozatánál 22 évvel idősebb támadó visszaélt azzal, hogy a tinédzser állapota miatt képtelen volt védekezni. Ez a büntetőjog szerint kimeríti az erőszak tényállását, még ha nem is valósult meg konkrét, hétköznapi értelemben vett erőszak. Az sem védekezés, hogy nem történt meg az aktus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik