Közélet

Megduplázódott az HIV-fertőzöttek száma tíz év alatt

Egy évtized alatt megkétszereződött az új HIV-fertőzések és AIDS-esetek száma Magyarországon, és ez az Európai Bizottság legfrissebb jelentése szerint aggodalomra ad okot, még akkor is, ha hazánkban a bejelentett új HIV-fertőzések száma az uniós átlag alatt van – írja a Világgazdaság.

2005-ben százezer emberből egy volt HIV-fertőzött Magyarországon, 2015-re ez az arány 2,7-re nőtt.

Ezzel párhuzamosan a HIV-betegekre költött pénz is egyre több lett. Tavaly 7,1 milliárd forintjába került az AIDS/HIV-betegek ellátása a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek (NEAK), egy évvel korábban még  egy milliárddal kevesebbet költött rájuk a NEAK. Az AIDS-esek gyógyszeres kezelésének tb-támogatása ugyanebben az évben egymillió forinttal emelkedett.

Magyarországon az első háromnegyed évben 156 új HIV-fertőzött beteget regisztráltak, 1985 óta 3500 beteg került be a hazai ellátórendszerbe. Az új eseteket főként a 20–49 év közötti felnőttek köréből kerültek ki. Magyarországon körülbelül kétezer fertőzött, diagnosztizált HIV-pozitív ember él, közülük 1800 felett van azok száma, akik terápiát kapnak.

Szakemberek becslése szerint egyelőre csupán a hazai HIV-fertőzöttek 30-50 százaléka részesül gyógyszeres terápiában, a többiek valószínűleg nem is tudnak a betegségükről. Ennek ellenére Magyarország jól áll az HIV/AIDS elleni küzdelemben, más országokban sokkal nagyobb robbanás volt az elmúlt időszakban.

Ukrajnában például 220 ezer, Oroszországban körülbelül egymillió, és Lengyelországban is közel 30 ezer HIV-pozitív ember él.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Divjakant Szolanki

Ajánlott videó

Olvasói sztorik