Közélet

Bűncselekmény történt, de megússza a fideszes alpolgármester

Elévült a hűtlen kezelés.

Hűtlen kezelést állapított meg a rendőrség a veszprémi fideszes alpolgármestert, Némedi Lajost érintő ingatlanügyben, de megszüntették a nyomozást, a bűncselekmény ugyanis elévült – írja az Index.

Az ügy lényege, hogy 2010-ben a városvezetés egy magáncégnek adott el egy önkormányzati ingatlant, azzal a kikötéssel, hogy miután felújították, egy éven belül közösségi célra kell használni. A cég nem teljesítette határidőre a kötelezettségét, ám Némedi javaslatára az illetékes bizottság mentesítette a céget a kötbérfizetés alól.

Az alpolgármester arra hivatkozott, hogy a cég azért nem tudta befejezni a munkát, mert csúszott a szükséges településszerkezeti terv elfogadása, csakhogy ez nem volt igaz, a tervet már az adásvételi szerződés megkötése előtt elfogadták.

A veszprémi közgyűlés DK-s képviselője, Katanics Sándor tett feljelentést az ügyben. Szerinte Némedi megtévesztette a bizottság tagjait, és kiderült az is, hogy ugyanez a cég végzett az alpolgármester házában átalakítási munkákat 2011-ben és 2012-ben.

A nyomozás megállapította, hogy jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés történt, az önkormányzatot közel tízmillió forint kár érte. Mégis megszüntették a nyomozást, a bűncselekmény elévülése ugyanis öt év, ami 2016 októberében lejárt.

Némedi egyébként 2015-ben a Fidesz jelöltje volt a veszprémi időközi választáson, ahol alulmaradt Kész Zoltán baloldali jelölttel szemben. Ez a Fidesz kétharmados parlamenti többségébe került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik