Közélet

Gulyás: Magyarországon nem lesz mecset

A Fidesz frakcióvezetője szerint ez nem csak vallásszabadság kérdése.

„Magyarországon nem lesz mecset” – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője Bayer Zsolt műsorában, az Echo TV-n.

A műsorvezető a menekültkérdés kapcsán azt mondta, szerinte ott van a baj, ahol mecset van. Erre a politikus kijelentette: van olyan kezdeményezés, hogy ne legyen Magyarországon több mecset. „Egész egyszerűen világosan azt ki kell mondani, hogy a jelenlegi helyzetben mi úgy gondoljuk, hogy ez a saját biztonságunk szempontjából negatívumokkal járna. Sajnáljuk azt, aki ennek vesztese, de nem tudunk változtatni ezen az állásponton, mert ez nem csupán vallásszabadság kérdése, hanem egy ország biztonságának a kérdése is” – mondta.

A Magyar Narancs megkeresésére a Fidesz sajtóirodája annyit közölt: amit Gulyás Gergely a tévéműsorban elmondott, „az magáért beszél, törvényhozási feladattal nem jár”.

Sulok Zoltán, a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnöke a lapnak azt mondta, a konkrétumok ismerete nélkül nehéz reagálnia, de alkotmányossági aggályokat vetne fel az is, ha az új mecsetek építését akarnák betiltani, mert ezzel is korlátoznák egy közösség vallásgyakorláshoz való jogát. Szerinte azonban a választások előtti hangulatkeltésről van szó, valójában tiltani sem kell, mert új mecsetek nem igazán épülnek, a régiek is meglévő épületek vagy épületrészek átalakításával jöttek létre. Tart ugyanakkor attól, hogy tettlegességig fajulhat a Magyarországon élő 30-40 ezres muszlim közösség elleni gyűlöletkeltés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik