Közélet

Modern rabszolgaként élt a disszidált észak-koreai diplomata

Tae Jongho évekig szolgálta Phenjan érdekeit Londonban, majd családostul elmenekült. Most kitálalt Kim Dzsongunékról.

Csütörtökön beszámolt tapasztalatairól az amerikai Kongresszus előtt a szökött észak-koreai diplomata, Tae Jongho, aki helyettes londoni nagyköveti posztját otthagyva disszidált tavaly. A CNN-nek is beszélt élményeiről, és hogy “modern rabszolgaként” tartották őt.

Tae azt mondta, nem szerette volna, ha a fiai is olyan életet élnek, mint ő, ezért döntött a lelépés mellett. Mint diplomata, sokkal több mindent láthatott a Phenjanból leszólt szabad nyugatból, mint otthon sínylődő honfitársai. Az otthoni helyzet Kim Dzsongun hatalomátvételével még satnyább lett.

A diplomata szerint a belső kihívásokat úgy próbálta Kim megoldani, hogy kegyetlennek és könyörtelennek mutatkozik, így mindenki megrémül tőle.

A diplomata amúgy arról is mesélt, hogy mindig jelentenie kellett, mi folyik az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, de persze óvatosan, tisztelettel fordulva a saját rezsime felé. Most amúgy arra figyelmeztet, hogy nagyon felfokozott a hangulat Észak-Koreában, akár katonai akció is lehet a vége. Donald Trump elnök kemény szavai sem használnak a helyzetnek – tette hozzá.

Szerinte nem szabad hagyni, hogy Észak-Korea atomhatalommá váljon, minden létező nyomásgyakorlást és szankciót be kell vetni, miközben tárgyalóasztalhoz kell kényszeríteni a rezsimet.

A család nem örül

Tae fiai örültek apjuk döntésének és a szabadságnak. Azonban otthon maradt családja, akikkel beszélni tudott a CNN egy, az észak-koreai kormány által szervezett út során, gyakorlatilag megfenyegette őt, mivel szégyent hozott a családra, nem bocsátanak meg neki. Taét Dél-Korea propagandaeszközének nevezték. Bátyja, Tae Jongdo így fogalmazott akkor:

Ha én nem mosom le ezt a bűnt magamtól, a fiaim és nemzedékek fognak keményebben dolgozni, hogy megfizessenek érte.

A diplomata annyit reagált mindezekre, hogy boldog, hogy legalább így láthatta a családját és tudja, hogy rendben vannak. Sose gondolta volna, hogy láthatja még valaha a családtagjai arcát.

(Kiemelt kép: Alex Edelman/Consolidated/dpa)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik