Közélet

Megkóstolta a börtönkosztot Gyurcsány

A Demokratikus Koalíció elnöke a Sukoró-ügyben elítélt Császy Zsoltot látogatta meg.

Csütörtökön a tököli börtönben járt Gyurcsány Ferenc, hogy meglátogassa Császy Zsoltot, akit a sukorói telekcsere ügyében két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. A Demokratikus Koalíció elnöke akkor is ott volt, amikor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) egykori értékesítési igazgatója bevonult a börtönbe.

Gyurcsány azt írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében, hogy a börtön parancsnoka átfogóan tájékoztatta az intézmény működéséről, majd az étkezőben megkóstolta a börtönkosztot is. A könyvtárban találkozott Császyval, aki könyvtárosként dolgozik, és aki a „fogva tartásának körülményeire nem, elítélésének jogi-, politikai abszurditására annál több megjegyzést tesz”, gondolkodását pedig „az ártatlanságának bizonyítása érdekében elindított számtalan eljárás dolgai kötik le”.

A politikus posztja végén kihangsúlyozta: legközelebb is látogatóként fog visszatérni a tököli börtönbe.

Gyurcsány szerint ártatlanokat zártak börtönbe Sukoró-ügyben
A volt miniszterelnök bosszú helyett tisztességes igazságszolgáltatást ígér.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Sukoróra tervezett kaszinó- és turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződés ügyében a Szolnoki Törvényszék 2015 szeptemberében hűtlen kezelés kísérlete miatt 4 év börtönre ítélte Tátrai Miklóst, az MNV Zrt. volt vezérigazgatóját, valamint 3 és fél évre bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés, illetve magánokirat-hamisítás miatt Császy Zsoltot. Az ügy többi vádlottja közül kettőt felmentett, egyet pénzbüntetésre ítélt első fokon a törvényszék.

A fellebbezések folytán a Szegedi Ítélőtáblára került ügyben tavaly októberben másodfokon jogerősen felmentették Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és egy értékbecslőt. Egy ügyvéd esetében pedig enyhítették az első fokon kiszabott pénzbüntetést, ezzel számukra véget ért az eljárás. Az ítélőtábla bűncselekmény hiányában felmentette Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot is, így esetükben harmadfokra kerülhetett az ügy a Kúrián, mely jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte őket.

Ma meglátogattam a tököli börtönt, azt, ahol Zsolt Csaszyt, egykori kollégámat, mai barátomat tartják fogva egy koncepci…

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2017. október 19.

Kiemelt kép: 24.hu/Karancsi Rudolf

Ajánlott videó

Olvasói sztorik