Közélet

A Fidesz szerint van az ellenzék, meg vannak a magyar emberek

A két halmaznak pedig nincs közös metszete.

A Fidesz szerint fontos, hogy „Brüsszelbe a magyar emberek hangja, és ne a bevándorláspárti ellenzéké jusson el”. Halász János, a kormánypárt frakciószóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a magyar pártok nem egységesek abban, hogy „megvédjük az országot és elutasítsuk a Soros-tervet”.

Szerinte „az ellenzék kész a Soros-terv végrehajtására, a hatalomért cserébe veszélybe sodornák a magyarok biztonságát és az ország jövőjét. Le akarják bontani a kerítést és hajlandóak végrehajtani a kötelező betelepítési kvótát is. Ezért most a magyar emberek véleményére van szükség, küldjünk együtt egy erős üzenetet arról, hogy mi nem akarunk bevándorlóországgá válni!” – jelentette ki, hozzátéve, hogy erre teremt lehetőséget a nemzeti konzultáció.

Azt mondta, „az ellenzék most is azt hazudja, hogy nincs Soros-terv, ahogy két éve azt hazudták: nincs bevándorlás, egy éve pedig azt, hogy nincs kötelező kvóta. Azóta látható, hogy nem akar szűnni a bevándorlás, az Európai Bizottság pedig maga ismerte el, hogy már dolgoznak a kötelező betelepítési kvótán” – közölte Halász. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik