Közélet

Megint összeáll az Együtt és a PM

Juhász Péter, az Együtt elnöke szerdára hívta választási együttműködésről szóló megbeszélésre az új pólus pártjait: a Párbeszédet, a Momentumot és az LMP-t.

Az Index tudósítása szerint a sajtótájékoztatón Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke bejelentette: a Párbeszéd Magyarországért készen áll, hogy az Együttel közösen induljon el a 2018-as választáson.

Hozzátette, lehetséges a közös lista, de ezt a két párt döntéshozó szerveinek kell jóváhagynia, ezért nem tudnak bejelenteni erről semmi.

A két párt együtt szeretne tárgyalni a többi ellenzéki pártnak az együttműködésről. Juhász Péter ugyanis azt mondta, hogy “ez a kör bővülhet”, “ki kell nézni a saját fejünkből, együtt kell működni a demokratikus pártoknak”.

Az LMP és a Momentum nem ment el a szerdai egyeztetésre, Szabó mégis azt mondta, velük is szeretnének koordinálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik