Közélet

Lázár szerint Soros György diktál az EU-nak

Kimerítő nagyinterjút adott a kormánypárti Magyar Időknek Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, amelyben a kormányzati kommunikációban már megszokott fordulatokat dobta be: Soros, Gyurcsány, Brüsszel, migránsok.

Hosszasan fejtegette a kvótaperrel kapcsolatban, hogy Magyarország meg akarja őrizni a szuverenitását az Európai Unión belül, ráadásul az ezzel kapcsolatban született bírói ítélet nem is kötelez minket semmire.

Szerintünk egyetlen magyar gyermek hiányát sem pótolhatja idegen földön született, más kultúrájú és más vallású felnőttek betelepítése.

Lázár kijelentette, hogy a bevándorlókkal kapcsolatban az európai polgárok mást gondolnak, mint a vezetőik, ezzel szemben Magyarországon a választók és választottak véleménye sokkal közelebb áll egymáshoz. Ráadásul nem kell mindig mindenben egyetérteni Brüsszellel.

Fel is kell készülnünk arra, hogy a 2018-as parlamenti választás után – ha ismét bizalmat kap a jelenlegi kormány – számos nagy vitát kell majd lefolytatnunk Európa közös jövőjéről.

Ezzel kapcsolatban a miniszter azt is megjegyezte, hogy az már más kérdés, hogy „egy demokratikus legitimációval nem rendelkező, de nagyon gazdag ember, Soros György miként diktálhat az Európai Uniónak.

Sorossal kapcsolatban Lázár azt is elmondta, hogy arra a kérdésre nehéz válaszolni, hogy Magyarországra nézve jelent-e bármilyen nemzetbiztonsági kockázatot Soros, de vannak olyan környékbeli országok, ahol a miniszter szerint „a Soros-hálózat érdemben befolyásolta a politikai döntéshozatalt, a választások kimenetelét, a kormányok összetételét”.

Minden ajtó kinyílik előtte, öleléssel és brezsnyevi csókkal köszöntik Brüsszelben.

A civil szervezetek tevékenységével kapcsolatban elmondta, hogy az önmagában nem nemzetbiztonsági kockázat, ha a magyar civileket Soros György pénzzel támogatja és betartják a törvényeket, „akkor sem, ha az ország érdekeivel ellentétes nézeteket képviselnek és hangoztatnak”.

Azt ugyanakkor súlyos nemzetbiztonsági kockázatnak ítélem, hogy Soros által támogatott szervezetek a magyar határra utaztatták az illegális bevándorlókat.

Lázár szerint a civileknek nem kéne csodálkozniuk azon, hogy ha külföldi érdekből végzik a tevékenységüket, akkor a politikai is foglalkozni fog velük.

Mi csak válaszokat adunk az általuk hangoztatott bírálatokra, vádakra.

Szóba kerültek az orosz-magyar kapcsolatok is, amelyről Lázár azt mondta, hogy gazdasági téren együtt kell működni az energiafüggőség miatt, ez azonban nem jelent politikai azonosságot.

Sok kritikát elfogadok balról, de amikor az MSZP és a DK vádolja oroszbarátsággal a jelenlegi kormányt, az nagyjából annyira vehető komolyan, mint igazságbeszédnek nevezni az őszödi beszédet.

A miniszter megerősítette, hogy a Gyurcsány-kormány miniszterének, Szilvásy Györgynek a kémügyével kapcsolatban folyamatban van a titkosítás feloldása.

Arra a felvetésre, hogy az ellenzéknél hangsúlyos kampányelem az Orbán-kormányhoz kötődő korrupció, Lázár azt válaszolta:

2010-ben Orbán Viktor zéró toleranciát hirdetett a korrupcióval szemben. Persze a Fideszben is vannak, akik hibáznak, de ők sem mentesülnek a következmények alól.

Hozzátette: az elmúlt 30 év legnagyobb korrupciós ügye a 4-es metró volt, „ahol több száz milliárd forintot loptak el a korábbi MSZP-SZDSZ-kormány idején”.

Az európai uniós pénzek felhasználása kapcsán jobban állunk, mint az uniós átlag, hiszen 100 euróból csupán 2,5 euró esetében vetődik fel a szabálytalanság gyanúja,

a kormány pedig minden feljelentést kivizsgál.

Az interjúban ezt követően hosszasan sorolta, hogy mennyi mindent tett a második Orbán-kormány az egészségügy, az oktatás és a családtámogatás terén, bár elismerte, hogy vannak még hiányosságok.

Miközben sokan azt mondják, hogy rossz állapotban van az egészségügy, a felmérések szerint a betegek 50-60 százaléka elégedett a kórházi, 70-80 százaléka a járóbeteg-ellátással, míg 80 százaléknál is többen tartják jónak a háziorvosi ellátást.

Arról, hogy 2018-ban a hódmezővásárhelyi választókerületben indul, Lázár az mondta, hogy azért szereti a helyi szintű politikát, mert „ott nincs helye a politikai lózungoknak”, ezért szívesen becserélné a bársonyszéket.

Úgy érzem, kormánytagként elvégeztem a rám bízott feladatokat, és tiszta lelkiismerettel adhatnám át a miniszteri széket az utódomnak.

(Kiemelt kép: MTI/Kelemen Zoltán Gergely)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik