Közélet

Családbarát szülészeteket hoz létre a kormány

A születésszám növekedése érdekében családbarát szülészeteket alakít ki a kormány – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Gyermekorvosok Társasága kongresszusának megnyitóján csütörtökön Győrben.

Novák Katalin azt hangoztatta: nem új szülészeteket hoznak létre, hanem a szülészeti osztályok mindegyikénél lesz egy minimumszabvány, -elvárás, amit teljesíteni kell. A fejlesztéshez forrásokat biztosít a kormány.

A cél, hogy a szülés pozitív élmény legyen minden szülő nő számára, hogy később ismét merjenek gyermeket vállalni – tette hozzá.

Szorosan kapcsolódik ehhez, hogy a kormány 2020-ig 14 milliárd forintból hat gyermekcentrumot fejleszt. Ennek révén növekszik majd a gyermek sürgősségi ellátás kapacitása, javul a hozzáférés – hívta fel a figyelmet.  Novák Katalin kiemelte, hogy azoknak a családoknak segítsenek, akiknek a gyermekei nehéz helyzetbe kerülnek. Beszélt arról is, hogy a kormány az egészséges életmód érdekében vezette be a népegészségügyi termékadót, az oktatásban ezért alakította ki az egészséges büfét és alkotta meg a közétkeztetési rendeletet.

Beszámolt arról is, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális bizottságának budapesti ülésén elhangzott: Magyarország élen jár a gyermekek átoltottságában.

A szülés nem betegség - anyákat kérdeztünk, milyen külföldön szülni
Nyugaton sem az a bevett gyakorlat, hogy egy nap után otthagyják a kórházi szülőszobát az anyukák. Nem véletlenül. Szakembereket és külföldi tapasztalatokkal rendelkező anyákat kérdeztünk.

A szombatig tartó kongresszuson mintegy ötszáz gyermekorvos vesz részt, akiknek tíz százaléka a határon túlról érkezett Győrbe. Kárpát-medencei magyar gyermekorvosok második éve vesznek részt a kongresszuson.

Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára kiemelte, a határon túli magyarság megőrzése és gyarapodása érdekében fontosak a kormánynak a határon túli magyar gyermekorvosok, mert hozzájárulnak a közösségek megmaradásához.

Közlése szerint a szülőkön és az anyanyelvi oktatás részvevőin túl a magyar gyermekorvosokat is szeretné megszólítani a kormány a külhoni magyarság erősítése érdekében, hogy a jövőben is vállaljanak szerepet a magyar családok életében.

A kormány kiemelt célja, hogy minden, a magyar megmaradást biztosító szakterületen megteremtődjenek azok a hálózatok, amelyek segítségével a területek képviselői kapcsolatba léphetnek egymással. Ezért támogatja az államtitkárság a külhoni magyar gyermekorvosok részvételét a kongresszuson – fogalmazott. Beszélt arról is, hogy szeretnék kialakítani a Kárpát-medencei szülészek és védőnők hálózatát is.

A Magyar Gyermekorvosok Társasága kongresszusán egyebek mellett a gyermek immunológiai kórképekkel és a gyermek sürgősségi- és kardiológiai ellátással foglalkoznak, de a gyermekpszichiátria gyakorlatára is kitérnek.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI / Czika László

Ajánlott videó

Olvasói sztorik