Közélet

Krétapara: panaszkodnak a tanárok

tanar(210x140).jpg (Array)
tanar(210x140).jpg (Array)
Akadozik az állami e-napló.

A Magyar Nemzethez olyan jelzések érkeztek, hogy a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer (Kréta) használata nem mindenhol zökkenőmentes. Több pedagógus panaszkodik, hogy náluk nem működik megfelelően az e-napló felülete. Van olyan lesújtó vélemény, amely szerint a rendszer katasztrófa a korábbi digitális naplókhoz képest, egyelőre használhatatlan.

Van olyan budapesti gimnázium, ahol a rendszert még be sem üzemelték. A névtelenül nyilatkozó pedagógus szerint csak nagy munkával, utólag tudnak adminisztrálni.

Inkább arra lett volna szükség, hogy olyan rendszert tegyenek országossá, amely már bizonyított, és működik.

A Nemzeti Pedagógus Kar nem kapott hivatalos panaszt, elnöke szerint minden nagy rendszer bevezetésekor akadhatnak problémák. Horváth Péter ugyanakkor elismerte, az ő iskolájukban még csak a tantárgyfelosztásra használják a rendszert, ami miatt Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke valóban több az adminisztráció. A pedagógusoknak nemcsak digitális, hanem papíralapon is vezetni kell a naplót egy tanéven át. Ez számára sem azt mutatja, hogy stabil lenne.

Krétát az idei tanévtől a szakképzésben is bevezették, ott is sok tanárnak fáj a feje miatt. A rendszer azt például egyáltalán nem tudja kezelni, ha három különféle szakmát tanuló diákcsoport van egy osztályban. A rendszert még 2016 nyarán vezették be a Klebelsberg Központ által fenntartott intézményekbe, a hivatalos indoklás szerint azért, hogy az új felület kényelmesebbé, pontosabbá tegyék az iskolai adminisztrációt.

(kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik