Közélet
A Hübner cég 3,4 milliárd forint beruházással bővíti nyíregyházi gyártókapacitását

Szijjártó: Ideje a legkeményebb eszközökhöz nyúlni

24.hu
24.hu

2017. 09. 12. 09:10

Ideje a legkeményebb eszközökhöz nyúlni a Kárpátalján élő magyar kisebbség védelme érdekében

– jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Szijjártó Péter megerősítette: az ukrán oktatási törvény módosítása miatt azt az utasítást adta a magyar diplomatáknak, hogy a nemzetközi fórumokon ne támogassanak olyan kezdeményezést, amely az ukránoknak fontos.

A politikus szégyennek és gyalázatnak nevezte az ukrán oktatási törvény módosítását, különösen azután, hogy a magyar kormány támogatta Ukrajna európai törekvéseit, és sokszor kérte, ne változtassák meg a jogszabályt.

Ezek után az oktatási törvény elfogadása másként nem értékelhető, mint Magyarország “hátba szúrása”

– fűzte hozzá.

Ebben a helyzetben Magyarország az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), az ENSZ, az EU és az Európa Tanács kisebbségi ügyekkel foglalkozó biztosaihoz fordult. A magyar kormány azt kéri, fejtsenek ki nyomást Ukrajnára.

Annál is inkább, mert azok után, hogy a törvény az ötödik osztálytól elveszi az anyanyelven tanulás jogát a kisebbségi diákoktól, hazugság azt állítani, hogy Ukrajna szavatolja a nemzeti kisebbségek jogait az európai sztenderdeknek megfelelően

– mondta Szijjártó Péter.

A politikus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában fontosnak nevezte az ötpárti konszenzust, vagyis az egységes fellépést az oktatási törvény ügyében.

Úgy fogalmazott: olyan viszonyok alakultak ki több környező országgal, amelyek elvárhatóvá teszik a magyar diplomácia részéről a kemény hangnemet, és azt, hogy akár fájdalmas eszközöket is alkalmazzon Romániával és Horvátországgal szemben.

A magyar külpolitikának az a feladata, hogy megvédje a magyar embereket, bárhol is éljenek a világon

– közölte.

Szijjártó Péter a hurrikán sújtotta térségben tartózkodó magyarok evakuálásáról hangsúlyozta: világossá vált, hogy a hollandok, a németek és az amerikaiak saját állampolgáraikat menekítik ki St. Martin szigetéről, ezért megállapodtak egy amerikai légitársasággal, amely Dominikáról kedden átrepül az ottrekedt magyarokért.

Időközben a kilenc magyar állampolgár közül négyen elhagyták a szigetet, így egy francia-magyar kettős állampolgársággal rendelkező öttagú család maradt St. Martinon. A magángép akkor fog berepülni, ha erre engedélyt kap a helyi hatóságoktól – mondta a politikus.

(MTI)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Reka Bucsi speaks to the audience after being awarded the Audi Short Film Award during the awards ceremony of the 68th edition of the Berlinale film festival on February 24, 2018 in Berlin. / AFP PHOTO / Tobias SCHWARZ
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.