Közélet

Pintér miniszteri biztost nevezett ki az olajügyek nyomozására

Horváth András négy évvel ezelőtt már megkapta ugyanezt a feladatot.

Miniszteri biztost nevezett ki Pintér Sándor az 1990-es évek olajügyeivel összefüggő nyomozások koordinálására – írja az Index.

Horváth András nyugalmazott dandártábornok feladata a Magyar Közlönyben megjelentek szerint „az Országos Rendőr-főkapitányság nyomozó szervezeti egységeinél a szervezett bűnözői körök által az 1990-es években elkövetett élet elleni bűncselekmények, illetve az ún. olajos ügyekkel összefüggő élet és testi épség elleni, vagyon elleni bűncselekmények hatékony felderítésének és nyomozásának irányítása, koordinálása”.

A miniszteri biztos kinevezése június 7-től december 6-ig szól.

Pintérnek korábbi belügyminisztersége idején Horváth András a tanácsadója volt, azt megelőzően pedig a miniszter cégének igazgatósági tagja. Az 1990-es években a Pest megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi vezetőjeként, egyebek mellett a Clodo-féle pénzhamisítási ügyben folyó eljárást irányította. 2013 júniusától 2013 decemberéig egyszer már ellátta ugyanazt a feladatot, amit most ismét megkapott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik