Közélet

Orbánnak nem Dobrev Klárától kell tartania

gyurcsany-ferenc(1)(960x640).jpg (Array)
gyurcsany-ferenc(1)(960x640).jpg (Array)
Pedig - baloldali forrásaira hivatkozva - a Figyelő már őt emlegette valódi kihívójaként.

Hírlapi kacsa volt Dobrev Klára miniszterelnök-jelöltsége, nem Gyurcsány Ferenc felesége lesz Orbán Viktor kihívója. A Demokratikus Koalíció alelnöke, Varju László a Hír TV reggeli műsorában egyértelműen tagadta a Figyelő felmelegített értesülését.

Szerinte az álhírrel csak a figyelmet akarják elterelni az oktatás-, és az egészségügy problémáiról.

Ez láthatóan olyan álhír, amellyel ma sokakat szórakoztatnak. Valószínűleg azok találták ki, akiknek az a fontos, hogy olyan dolgokról essen szó egészségügy vagy oktatás helyett, amely inkább szórakoztató, mintsem fontos, az embereket érdeklő megoldás. Ráadásul a DK elkötelezett, hogy ezekről essen szó, ezért mi szeptember 2-án politikai nagygyűléssel kezdünk a Nyugati téren azért, hogy ne ilyesmiről kelljen beszélni.

Se Botka, se Gyurcsány, hanem Dobrev?

A Figyelő szerint Gyurcsány Ferenc lemondana a közös listás helyről, ha felesége lenne a baloldal közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltje. A lap több racionális érv mellett – elismerve Dobrev Klára vezetői tapasztalatait – ezt azzal is alátámasztotta, hogy

egy női jelöltet kevésbé lehet agresszívan támadni negatív kampánnyal.

Ugyanakkor tavaly ősszel maga Gyurcsány Ferenc felesége mondta azt, tudja, lenne rá igény, de nem lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Nincs ilyen ambíciója. Nem lesz hivatásos politikus, mert azt nem műkedvelők csinálják, férje révén elég közelről látja egy politikus életét, és azt ugyan nem ijesztőnek, hanem felemelőnek tartja, de ő inkább édesanya marad.

gyurcsany-ferenc(1)(960x640).jpg (Array)
Dobrev Klára szerint kiváltság, hogy nem kell félnie Orbántól
Tudja, igény lenne rá, mégsem lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje.

Dobrev Klára akkor azt mondta, jelöltsége azért kerül elő sokadszor is, mert 2010 óta nagyon kevés ember tudja nyilvánosan elmondani a véleményét. Tavaly készült egy rejtélyes kutatás is a kormányfőjelöltségéről. Gyurcsány Ferenc korábban azt mondta, felesége tehetséges, a közélet iránt érdeklődő, sokat tapasztalt asszony, de nincs politikai ambíciója, pedig ő nem bánná, ha felesége is kipróbálná magát a politikában. Ezt őrá bízza. Egyébként már több mint ötezer tagja van annak a Facebook-csoportnak, amely őt szeretné miniszterelnöknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik