Közélet

“Áder János felesége is Soros-ügynök?”

Ezt a DK kérdezi, remélve, hogy a Fidesz nem hazaárulózza le az államfő feleségét.

 

A Demokratikus Koalíció emlékeztet rá, hogy az MTI agenda – és a Fidesz logikája – szerint Áder János felesége ma Soros-ügynökhöz látogat, ő maga is egy Soros-szervezet nagykövete, tehát Soros-ügynök.

Hercegh Anita a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot látogatja meg a szervezet “jószolgálati nagyköveteként”.

Az, hogy a Fidesz civil ellenes törvénye többek között a Máltai Szeretetszolgálatot is Soros-szervezetnek bélyegzi, jól rámutat, hogy a kormány szemében bárkiből könnyen lehet Soros-ügynök. (Közben felkerült az internetre azoknak a szervezeteknek a névsora, amelyek elfogadnak legalább 7,2 millió forintot külföldről.)

A DK szóvivője, Gréczy Zsolt azt írta, remélik, hogy a Fidesz nem fogja lehazaárulózni az államfő feleségét, aki “egymilliárd migránst akar betelepíteni minden magyar háztartásba”.

Hercegh Anita az elnöki hivatal honlapján azt írja, hogy tiszteli elődei karitatív munkáját,

mindazt amit a nemzeti hagyományok ápolásáért és a legelesettebbekért tettek.

Szeretné az általuk megkezdett munkát folytatni,

s emellett a közvélemény figyelmét ráirányítani a tehetséges gyermekekre, fiatalokra és az értük dolgozó szervezetekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik