A dél-afrikai férfi, akit a helyiek “gyógyítóként” ismertek, egyik nap emberi testrészekkel a kezében sétált be a rendőrségre és kijelentette: belefáradt, hogy emberhúst eszik. A kannibál mindent bevallott a rendőröknek, és elvezette őket az estcourti otthonához, ahol aztán további emberi maradványokra bukkantak.
A rendőrség szerint a férfi összesen hét nőt erőszakolt, gyilkolt és végül evett meg, de gyanítják, hogy több áldozata is lehetett. Emellett bevallása szerint volt két bűntársa is. A három férfi hátfőn állat bíróság elé, és rajtuk kívül egy negyedik férfit is megvádoltak emberi hús birtoklásával.