Közélet

Lecserélné az ügyészt a lúgos orvos áldozata

Renner Erika levélben fordult a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség vezetőjéhez, azt kérte, a vádat a megismételt másodfokú eljárásban ne az az ügyész képviselje, aki a Fővárosi Ítélőtábla előtt korábban eljárt az ügyben. Erről a Magyar Nemzet ír, Renner elmondása szerint szakmai és emberi kifogásokat emelt Péter Gyöngyivel szemben.

Renner nehezményezte, hogy az ügyész korábban újbóli orvosi kivizsgálást kért, amiben arra volt kíváncsi, maradandóak-e az áldozat sérülései, amivel kétségbe vonták sebei súlyosságát.

A levélben felróják azt is, hogy a vádhatóság túl passzív volt, az orvos szakértőkhöz például egyáltalán nem intézett kérdéseket.

Renner idéz egy Facebook-beszélgetést is, amit a vádlott, Bene Krisztián jelenlegi párja, G. Noémi jegyez. Ebben a nő szerint Péter Gyöngyi ügyész az egyik tárgyalás szünetében azt mondta Bene védőjének, Szekér Gyulának, ő sem tudja elképzelni, hogy ha Bene lett volna a maszkos támadó, Renner ne ismerte volna fel.

Az áldozat szerint ez az egyik legsúlyosabb érvük a csere mellett.

A levél címzettje, Ihász Sándor főügyész azt mondta a lapnak, az ügyész kizárására tett indítványt elutasították, válaszlevelük már postán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik