Közélet

Nehezen győzedelmeskedhet Orbán terve

Nehezen győzedelmeskedhet Orbán új Európáról alkotott víziója címmel közölt cikket csütörtöki számában a Financial Times.

A szerző, Ivan Krastev bolgár politológus szerint a magyar miniszterelnök szavai alátámasztják a félelmeket attól, hogy egy nyersebb és sovinisztább politika alakul ki Közép-Európa egykori szocialista országaiban, ami instabilitáshoz vezethet az Európai Unióban.

Azt írta, Orbán Viktornak létfontosságú, hogy a migráció meghatározó kérdés maradjon az európai politikában, különösen most, hogy csökkent a menekültek száma, ez EU pedig szigorította bevándorlási politikáját. Orbán Viktor “terve”, hogy a menekültválság keltette félelmeket kihasználva az általában a szélsőjobboldalhoz köthető álláspontok elfogadására bírja az Európai Néppártot (EPP) – vélekedik a szerző. Szerinte a magyar kormányfő abban reménykedik, hogy

az európai jobboldal vezetőjévé válva pedig egy új Európa szószólójává válhat

– tette hozzá. Ivan Krastev szerint ez “bátor” elképzelés, de nem valószínű, hogy sikerrel jár. Ahelyett, hogy átvenné az EPP irányítását, a Fidesz azt kockáztatja, hogy kizárják a szövetségből – írja.

A politológus úgy véli, a politikai dinamika változása Európában nem kedvez Orbán Viktornak, Donald Trump amerikai elnökké választása és a brit európai uniós tagság megszűnésének megszavazása miatt sokan ellenállóbbak a radikálisan jobboldali politikával szemben.

Magyarország és Lengyelország egyre inkább elszigetelődik, és nemcsak az EU-ban, hanem szűkebb környezetében is – fogalmaz. Szerinte a politika hangnemét és stílusát illetően Csehország és Szlovákia eltávolodik Magyarországtól és Lengyelországtól.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánlott videó

Olvasói sztorik