Évek óta lobbizik a Belügyminisztérium azért, hogy szorosabb megfigyelés alá vonhassa az állampolgárokat – értesült a Népszava. Ahogy arról a 24.hu-n is beszámoltunk, egy új törvényjavaslat szerint központi helyen tárolnák az egyes szervek, mint a rendőrség, a közterület-felügyelet, a közútkezelő által készített kép- és hangfelvételeket. A felvételeket bűnmegelőzési, bűnüldözési, nemzetbiztonsági és terrorelhárítási célból igényelhetnék egyes szervek. Amennyiben a felvételeket nem használják fel, 15 nap elteltével automatikusan törlődnek.
A rendvédelmi szervek külön indok nélkül is folyamatosan, korlátozás nélkül, nagy területen keresztül figyelhetnék az állampolgárok mozgását, a minisztérium indoklása szerint azért, hogy így gyorsabban tudjanak reagálni. Arra viszont nincs semmi garancia az ellenzők és az adatvédők szerint, hogy a kormány ne használná fel politikai célokra az így megszerzett adatokat.
A lapnak egy névtelenséget kérő szakértő elmondta: zavarosnak tűnik a minisztérium valódi célja, bűnügyekben ugyanis eddig is hozzáfértek a hatóságok a közúti vagy térfigyelő kamerák felvételeihez. Ugyanakkor az egységesített megfigyelőrendszer zsíros üzletet hozhat egy informatikai cégnek.
Az elképzelést Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke is bírálta, a Népszavának nyilatkozó MSZP-s képviselő, Harangozó Tamás pedig kijelentette, hogy pártja minden módon meg fogja akadályozni a törvény elfogadását.