Közélet

Egy 12 éves lány simán megkérdezi, hogy mit kell tennie orális szex közben

De megesik, hogy ugyanaz a fiú, aki nagyon szeretne részleteket tudni az anális együttlét technikájáról, soha nem hallott még a prosztatáról, és az ejakuláció mivoltáról is csak halvány sejtései vannak. Magyar szexedukáció, én így szeretlek!

Hivatalosan idén februárban indult, de a kezdést megelőzően néhány hónapig tesztüzemmódban működött a Yelon, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szexedukációs okostelefon-alkalmazása és weboldala.

Az itt dolgozó önkéntesek heti három napot ügyelnek, és ezt a kapacitást jelenleg a fiatalok 70-80 százalékban használják ki. A tendencia növekvő, ami alátámasztja, hogy a szigorúan gerillamarketinggel terjesztett projekt szép lassan ismertséget szerez.

Mi arra számítottunk, és azt szerettük volna elérni, hogy szájról szájra vagy inkább telefonról telefonra terjedjen a hírünk, és úgy tűnik, ez működik is. A chat szobában egyre többször halljuk, hogy egy fiatal a barátja által ismert meg minket, de búcsúzásként is sokszor megemlítik, hogy ajánlják majd az osztálytársuknak az oldalt

– meséli Kerpel Éva, a chatszolgáltatás vezetője és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szakmai vezetője.

A gép túloldalán ülők pontos korát leginkább csak becsülni tudják, kizárólag akkor kérdeznek rá expliciten, ha annak a válasz szempontjából jelentősége van, de a beszélgetésekből leszűrve úgy tűnik, többségében a célközönség keresi fel őket. Vagyis a 10-18 éves kamaszok.

Kérdeznének, ha lenne kitől

Bár a Yelon elsősorban információs szolgáltatásnak tartja magát, az önkéntesek az átlagosan negyven percig tartó üzenetváltások közben rendszeresen megtapasztalják, hogy

a gyerekek többsége beszélgetőtársra vágyik.

Fotó: Thinkstock

A gyerekek nincsenek hozzászokva, hogy komolyan veszik őket, időt szánnak rájuk a felnőttek. Az önkéntes ügyelőktől kapott osztatlan figyelmet azonban nagyon jól fogadják, és érezhetően nagyra értékelik.

A kamaszok többsége nagyon is szeretné megosztani a fejében kavargó gondolatokat a körülötte lévő szülőkkel, de – ahogy ők fogalmaznak – az anyukájuk vagy az apukájuk nagyon elfoglalt, soha nem ér rá, vagy egyszerűen csak érdektelen

– tolmácsolja a chatablakokban rendszeresen elhangzó kijelentéseket a szakember.

Ők sem szeretnek házhoz menni a pofonért. Próbálkoznak néhányszor, de ha valódi felelet helyet csak lerázzák őket, az pont elég ahhoz, hogy soha többet ne kérdezzenek otthon. A felnőttek jó része ráadásul teljesen vakon van a gyereket ért hatásokat illetően. A Yelon munkatársai gyakran kapnak ilyen reakciókat a szülőktől:

  • „Az én kislányom 12-13 éves, de egyáltalán nem érdekli még a szex.”
  • „Igen, biztosan vannak olyan gyerekek, akiket ez már foglalkoztat, de az enyémet biztosan nem.”

Nagyon szeretik magukat abba a hitben ringatni, hogy a szexuális felvilágosítás még ráér. Aztán leesik az álluk, amikor kiderül, hogy a tízéves gyerekük már bőven látott pornót.

Nincsenek tisztában a saját testükkel

A szexuális tájékozottságot a szélsőségek jellemzik, a végpontok között pedig hatalmas szakadék tátong. A szakemberek a téma kapcsán gyakran hangsúlyozzák, hogy világunk elképesztő módon túlszexualizált. Nem kell semmi különösre gondolni, elég, ha bekapcsoljuk a tévét, megnézünk néhány reklámot, óriásplakátot, vagy megnyitjuk az Instagramot.

A pornóhoz pedig az internet csodájának köszönhetően tényleg csak az nem fér hozzá, aki egy kő alatt él.

Mindeközben a magyar családok és iskolák jelentős többségében prüdéria uralkodik, tabu téma a szex, de gyakran még az emberi test (a száraz biológiát most hagyjuk) működéséről sem beszélünk.

Ezt támasztja alá Semsey Gábor, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet tanársegédjének kutatása is, melyben a magyarországi gimnáziumok (a szakiskolák ebben nincsenek benne) szexuális nevelési gyakorlatát vizsgálta 12 intézményben. A kutatás eredményei alapján kijelenthető, hogy az iskolai szexuális nevelés kapcsán több területen is fejlesztésre lenne szükség. Mert, bár a téma előkerül, Semsey szerint indokolt lenne a foglalkozások módszertani repertoárjának bővítése, és nagyobb figyelmet kellene szentelni a párkapcsolat és a szexualitás érzelmi, lélektani, erkölcsi vonatkozásainak.

Nem hiszem, hogy az eredményeken bárki döbbenten felszisszent volna. A Yelon önkéntesei naponta szembesülnek olyan kérdésekkel, amikből süt a tájékozatlanság.

Megesik, hogy ugyanaz a gyerek, aki nagyon szeretne részleteket tudni az anális szex gyakorlatáról, nincs tisztában a hímvesszője pontos működésével. Nem hallott még arról, hogy van prosztatája, hogy az mire való, de az ejakuláció funkciójáról és pontos folyamatáról sem tud semmit.

Egy 12 éves kislány pedig simán megkérdezi, hogy egészen pontosan mit kell csinálni, ha valaki orális szexre szólítja fel. Tudja, hogy ehhez száj és nemi szerv kell, de a részletekkel kapcsolatban a gép előtt ülő önkéntestől várja az itinert – világítja meg az elképesztő ellentmondásokat Kerpel Éva.

Lehet, hogy ez a kislány még nem is menstruál, nem tud semmit a saját és a fiúk testéről, de közben látott vagy hallott valamit az orális szexről, és az sem elképzelhetetlen, hogy valaki már fel is szólította erre korábban.

Fotó: Thinkstock

Ezek a szélsőségek, de vannak életkori szempontból teljesen releváns kérdések, mint hogy mikor fognak menstruálni, mikor lesz az első spontán magömlésük, miért néz ki így, úgy, amúgy, ez, vagy éppen egy másik testrészük. De előfordul, hogy tinédzser fiúk érdeklődnek a menstruációról, kislányok pedig undorral mesélnek fiútestvérük spontán reggeli merevedéséről. Olyan témákról, amik pontosan annyira az élet velejárói, mint a bölcsességfog vagy a migrén. Ami viszont szomorú, hogy ezeket a teljesen normális kérdéseiket egy chatszobában kénytelenek feltenni, és nem otthon, a kanapén ülve.

Nem kell túlgondolni, a legegyszerűbb, ha a szülők a gyerek születésétől fogva természetesen kezelik a testét, megnevezik a testrészeit és a funkciókat. Ez esetben a gyerek is sokkal könnyebben jelzi majd, ha olyasmi történik vele, aminek nem kellene helyénvaló.

Nagyon sokat ártunk a prüdériával.

Ha tabunak számítanak a nemi szervek és működésük, akkor arról sem lehet majd beszélni, ha esetleg abúzus éri a gyereket.

Minél többet tud a teste működéséről, annál nagyobb rá az esély, hogy felelősen bánik vele, és megérti, hogy egyedül ő dönthet róla – hangsúlyozza a chatszolgáltatás vezetője.

Volt, aki 10 évesen értette meg, hogy ő valószínűleg már nem szűz
Kell, hogy a szülők beszéljenek a gyerekekkel a szexuális bántalmazásról, ehhez nyújt segítséget egy új mesekönyv.

A családon belüli erőszak is megjelenik

A chatszobában a beszélgetések témájának zöme, közel hatvan százaléka a szerelem és szexualitás. A maradék megoszlik a barátság, család témakörben. Emellett ugyan nem számottevő, tíz százalék alatti, de jelen van egy elég stabil tábor, aki fizikai, lelki, vagy szexuális abúzus kapcsán szeretne tanácsot kérni. A családon belüli erőszak illetve szexuális erőszak ezen belül elég magas arányú.

Fotó: Thinkstock

Főleg azért jönnek hozzánk a gyerekek ezzel a témával, mert nincs kinek elmondaniuk. Még ha meg is próbálnak beszélni valakivel, általában nem hisznek nekik. Nálunk viszont azt tapasztalhatják meg, hogy ha elmondanak egy történetet, akkor maradéktalanul hiszünk nekik. Ez a tapasztalat később segítheti őket, hogy tovább próbálkozzanak, és a környezetükben találjanak valamilyen segítséget.

A Yelon önkéntes csapata – főként az anonimitás miatt – tevőlegesen akkor sem tud közbelépni, ha durva erőszakról szereznek tudomást, ám, ha a gyerek elfogadja a segítséget, megpróbálják mozgósítani a kapcsolatrendszerüket. Ilyen esetben az ügy az önkéntesektől átkerül az alapítvány intervenciós vonalára.

Azon nem tudunk segíteni, ha komplett megyékben nincsen olyan pszichológus, aki fel van készítve szexuális abúzust átélt gyerekekkel való foglalkozásra, és kórházi férőhelyeket sem tudunk gyártani, ha valaki depressziós, és gyógykezelésre lenne szüksége. De ami tőlünk telik, azt megtesszük

A Yelon szexedukációja nem merül ki pusztán a chatszolgáltatásban. A honlapon számtalan írás olvasható, melyeket a célközönség számára érthető, szórakoztató hangnemben ír a szerkesztőség. Íme a legnépszerűbb cikkek:

  • Nézek pornót. Ez baj?
  • Fiú vagyok, és pornót nézek
  • Néznek a lányok pornót?
  • Mi a pornó?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik