Közélet

LMP: Tarlós emberek tízezreit alázta meg

Elfogadhatatlannak tartja az LMP Tarlós István mozgáskorlátozottakra vonatkozó kijelentéseit. A párt közleményben reagált arra, hogy Tarlós István budapesti főpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Dózsa György út azért nem lesz akadálymentes, mert 45 évig nem volt az, hozzátéve, hogy ugyan minden együttérzése a mozgássérülteké, de az ő utasszámuk ezrelékben sem fejezhető ki.

Az ellenzéki párt szerint Tarlós egyszerűen kizárja a budapesti közlekedésből a gyerekekkel és babakocsikkal közlekedőket is, valamint “a gonosz kijelentés emberek tízezreit alázza meg, és még az alapvető tényekkel sem találkozik”. Az LMP egyben felszólította a főpolgármestert, hogy tegyen eleget jogszabályi kötelezettségeinek, és becsmérlő kijelentései helyett kezdjen el végre az élhető Budapestért dolgozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik