Közélet

Kósa Lajostól kaptak fejmosást a szerencsétlenkedő fidelitasosok

Eleve milyen csúnya dolog már rászállni közéletileg aktív fiatalokra, akik első sajtótájékoztatójukat tartják?

Ragyogó interjú jelent meg a Magyar Hírlap hétfői számában, amit Böröcz Lászlóval, a Fidesz ifjúsági szervezetének, a Fidelitasnak a vezetőjével készítettek. Az interjú nagy része a szokásos kormányzati agitációs propaganda sorosozással, a Jobbik ekézésével, a kormány fényesre polírozásával telt, de azért egyetlen keresztkérdés belefért a végére:

Sokan láttuk a kínos videofelvételt a Fidelitas Nógrád megyei vezetőiről. Hogyan történhetett ez meg?

Böröcz erre azt felelte, a két ifjú élete első sajtótájékoztatóját tartotta, a “jobbikos párttévé” pedig direkt hozta kínos helyzetbe őket. “Aki kamera elé áll, az hibázhat” – tette hozzá. A két fiatalt nem éri majd retorzió Böröcz szerint, aminek ellentmond, hogy a kommunikációval hadilábon álló Kósa Lajos fideszes frakcióvezető látogatott oda. Szépen elmondták nekik, hogyan kell a provokációkat kezelni, de nagyobb hangsúlyt fektetnek majd a képzésekre. Az utolsó mondat annyira parádés, hogy idéznünk kell:

Az, hogy a Jobbik és egyéb fantáziadús ellenzéki mikro pártok [sic!] és oldalaik azóta is ezt az esetet és a közéletben aktív szerepet vállaló fiatalokat marcangolják, mint afféle politikai hiénák, mindent elmond róluk.

Böröcz László. Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt

Az interjú további érdekességei tömören:

  • Böröcz arról beszél, hogy nem is állnak rosszul az utánpótlással, az elmúlt két évben ezer új taguk lett és 42 új csoportot alapítottak. Így már kétszáznál is több alapszervezetük van.
  • A Fidelitas feje szerint még mindig a Fidesz a legnépszerűbb párt a 30 év alattiak körében.
  • Szerinte teljesen normális a fiatalok elvándorlása, a környező országokban is ez a tendencia, ráadásul nem baj, ha elmennek fiaink-lányaink világot látni és hazahozzák a tapasztalatokat.
  • Örülnének annak, ha az egyetemeken lehetne politizálni, ha a politikai ifjúsági szervezetek részt vehetnének az egyetemi közéletben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik