Közélet

Komoly mértékben nőtt a népességfogyás üteme

Az első négy hónapban 13 százalékkal több volt a halálozás, és 1,4 százalékkal kevesebb a születés, mint egy évvel korábban.

Az elmúlt háromnegyed évben minden hónapban meghaladta a halálozások száma az előző év azonos havi értékét – írja a Privátbankár a KSH adataira hivatkozva.

Idén januártól áprilisig 49 177-en vesztették életüket, 13 százalékkal, számszerűen 5585-tel többen, mint a tavalyi év azonos időszakában. Csökkent viszont a születésszám: 28 904 gyermek jött világra az első négy hónapban, 1,4 százalékkal kevesebb, mint 2016-ban. Ez részben azzal magyarázható, hogy tavaly szökőév volt, de a „szökőnaphatás” kiküszöbölésével is 0,6 százalék a csökkenés.

Jelentős volt a halálozási többlet januárban (26 százalék) és februárban (23 százalék), a statisztikai hivatal ennek hátterében a tetőző influenzajárványt sejti.

Mindezzel együtt 2017 első négy hónapjában 42 százalékkal volt nagyobb a természetes fogyás, mint egy évvel korábban – 14 277-ről 20 273-ra emelkedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik