Miniszterelnök, úr, nagyon meleg van.
-kezdte az M1 riportere a kérdéseket. Orbán Viktor szerint Brüsszelben állandóan résen kell lenni. Amíg a tanácskozást le nem fújják, „kiélezett” ösztönökkel kell részt venni azon. A közös határozat, amit elfogadni terveznek, az a „migránskérdésnek a külső dimenziójára összpontosít”.
Tehát hogyan akadályozzuk meg, hogy ne jöjjön ide, akit nem szeretnénk itt látni – mondta Orbán. Az országok nagy része egyetért, „hogy le kell vonulnunk Líbiába„, ott menekülttáborokat kell létrehozni. Ott kell különválogatni a menekülteket, minden eljárást elvégezni, és csak azok képjenek be, akik nem fenyegetik az unió biztonságát. Ebben könnyebb egyetértést létrehozni. Azonban a migránsok elosztásában nincs egyetértés, „ebben nem fogunk soha egyetértésre jutni”.
Szavaz a plakáttörvényről?
A pénteken megszavazandó kétharmados plakáttörvényről is kérdezték, nem fog-e hiányozni a szavazata az eleve kétharmadszűkében lévő kormánypártoknak. Ez nem kormányindítvány, ez pártokra vonatkozó ügy szerinte. A kormányfő azt mondta, a pártfinanszírozási, korrupciós botrányokat fel kell számolni, ehhez egyrételmű törtvények kellenek. Eszerint szavazna, de ő Kósa Lajos frakcióvezetőnek tartozik engedelmességgel, de Kósa nem kért, hogy hazautazzon, marad Brüsszelben.
Macron, az új srác a gimiben
Megkérdezték arról is, Emmanuel Macron új francia elnökről milyenek a benyomásai. Orbán szerint „új fiú a francia elnök”, most jön először EU-csúcsra, megnézik majd, mit tesz. „A belépője nem túl biztató”, mert rögtön belerúgott a közép-európai országokba – szomorkodott a miniszterelnök.

