Közélet

Nyolc állomáson nem lesz lift a 3-as metró felújítása után

A korábbi tervekhez képest is kevesebb állomás lesz akadálymentes a metróvonal felújítása után, a büdzsé is feleakkora lett, írja a Népszava a BKK közlése alapján.

A lap szerint elsősorban a vonal olcsóbban korszerűsíthető északi szakaszának állomásait tennék könnyebben elérhetővé a mozgássérült utasok, kismamák vagy idősek számára a tervek szerint ősszel induló felújításkor, de a sokkal drágább déli szakasz több állomása is kimaradna az akadálymentesítésből.

A teljes szakaszon 20 állomás található, az Árpád-hídnál és Kőbánya-Kispesten már van lift. Ezzel a kettővel együtt tizenkét állomás lenne akadálymentes, nyolc nem.

Tavaly az MSZP-s Tóth Bertalan kérdésére Fónagy János, a nemzeti fejlesztési tárca parlamenti államtitkára még azt ígérte, hogy a metrófelújítás végén 13 állomás lesz lifttel ellátva, és úgy számoltak, ez 20 milliárd forintba fog kerülni. Azonban a most akadálymentesítésre szánt 10 milliárdos büdzsé még a korábbi, eleve megkurtított terveknél is kisebb összeg, írja a lap.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségénél állítják, a részleges akadálymentesítés nem oldja meg a problémáikat. Csak azt tudják elfogadni, ha minden megálló akadálymentes lesz, egy emberi jogi kérdés nem lehet pénzkérdés.

A BKK szerint az utasforgalom, a felszíni alternatív útvonalak utazási ideje és közintézményi hasznosság értékelése alapján rangsoroltak az akadálymentesítésre kijelölt helyszínek kiválasztásakor.

A már meglévő akadálymentes állomások mellé ilyen lesz a jövőben Újpest-Központ, Újpest-Városkapu, a Gyöngyösi utca, Forgách utca, Lehel tér, Nyugati pályaudvar, Deák Ferenc tér, Nagyvárad tér, Népliget és Határ út állomások.

Nem lesz akadálymentes a Dózsa György úti, az Arany János utcai, a Ferenciek terei, a Kálvin téri és a Corvin-negyedben található állomás, a Klinikák, az Ecseri út és a Pöttyös utca sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik