Közélet

Jogerősen is elítélték Simon Gábort

Csalás és hamis okirat felhasználása miatt jogerősen is bűnösnek mondta ki Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét a Fővárosi Törvényszék, erről a PestiSrácokot tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya.

A korábbi MSZP-s képviselőt megrovásban részesítette a bíróság, mivel még 2008 és 2010 között munkaügyi államtitkárként olyan megbízási szerződéseket kötött, melyekkel több százezer forintos kárt okozott a magyar államnak.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság korábban első fokon csalás és hamis okirat felhasználása miatt 200 ezer forint pénzbüntetésre Simont, társát pedig megrovásban részesítette. Simon még munkaügyi államtitkárként megbízási szerződéseket kötött egy pszichológussal, egyebek mellett vezetői készségek fejlesztésére és rendszeres tanácsadásra. A díjazás 2008-ban és 2009-ben napi ötvenezer, 2010-ben hatvanezer forint volt áfa nélkül. Az ügyészség szerint a teljesítési igazolásokban öt olyan napot is feltüntettek, amikor Simon nem is tartózkodott Magyarországon.

A korábbi politikusnak egy másik ügye is van, tavaly márciusban különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat ellene a Központi Nyomozó Főügyészség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik