Közélet

A baloldaliak hazaárulók – mondja Wittner Mária, aki a szeretet erejében hisz

wittner mária (wittner mária, )
wittner mária (wittner mária, )
Az '56-os forradalmár, volt fideszes képviselő a nemzettudatot félti a globális világtól.

A néhány napja 80. születésnapját ünneplő Wittner Mária máig járja az országot, történelemórákat tart gyerekeknek, akiket szerinte nagyon érdekel az ’56-os forradalom. A Magyar Hírlapnak azt mondja, úgy tart történelemórát, hogy beszél átélésről, túlélésről, mindenről. Vallja, az őszinteség a fő, mert a gyerekeket ez fogja meg.

Ötvenhatban ugyanannyi idősek voltak a hősi halottak, kivégzettek, mint ők most, emiatt sokkal jobban értik, értékelik az egészet.

A hatvanéves évforduló idején volt olyan, hogy egy nap három helyszínen tartott előadást, és éjfél után került ágyba, de úgy érezte, ez a dolga, mert most

szellemileg kell kiállni önmagunkért, mert egy egész globális világ akarja elnyelni az államokat. A nemzettudatunk felbontása, a népek mesterséges összekeverése a céljuk, hogy ne legyen nemzeti identitása az embereknek. A pénz és a sötétség áll szemben a magyar nemzettudattal. A szeretet nagyhatalom, nekünk a szeretet erejével kell legyőznünk a gonoszságot. 

(…) Magyarország fölemelkedéséért fogok tevékenykedni a legutolsó lélegzetvételemig, és azt is el fogom mondani mindig, hogy a kommunistáknak, a mostani szocialistáknak, baloldaliaknak semmilyen erkölcsi alapjuk nincs arra, hogy törvényt alkossanak az országban. Minősített hazaárulókká váltak többszörösen,az ötvenhatos megemlékezések ötvenedik évfordulóját vérbe fojtották, legutolsó nyolcéves uralkodásuk alatt pedig kiárulták, leépítették a gazdaságot és elszegényítették Magyarországot.

Az interjúban arról is beszél, hogy országjárása közben mindenhol azt látja, szépül az ország és nagy eredménynek nevezi, hogy nem hitelből, hanem az adóforintokból. A fiataloknak is üzen, éspedig azt, hogy tanuljanak meg mérlegelni, saját fejükkel gondolkodni, a mondatok mögé nézni,

és mindig figyeljenek arra, hogy mit mond és mit tesz valaki. Utóbbi a mérvadó.

Wittner Mária öt éve – még parlamenti képviselőként – hivatalos állami ünneppé tette volna a Szent Korona napját, mert úgy vélte, végül “a Szent Korona fogja felemelni az országot, ő a nemzeti megmaradásunk záloga.”

Wittner Mária: Amerika hallgasson!
Január kilencedike van. A fideszes Wittner Mária a Szent Korona piros betűs ünnepévé tenné ezt a napot. Villáminterjú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik