Közélet

Előzetes letartóztatásba kerülhet Botka jogi képviselője, Czeglédy Csaba

A Csongrád Megyei Főügyészség csütörtökön indítványozta a nyomozási bírónak, hogy rendelje el egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó, többmilliárdos adócsalással gyanúsított bűnszervezet kilenc tagja, köztük Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását, tájékoztatta a főügyészség szóvivője az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a gyanú szerint Czeglédy Csaba, aki egy – a többi között számos magyarországi multinacionális cégnek diákmunkásokat közvetítő – szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője, társaival együtt egy többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését. A bűncselekmények következtében az állami költségvetést több mint hárommilliárd forintos vagyoni hátrány érte.

A bűnszervezet működésében alsó szinten levő, strómanok által vezetett, Csongrád, Fejér és Vas megyében bejegyzett iskolaszövetkezetek a gyanú szerint nem végeztek érdemi tevékenységet, létrehozásuk azt a célt szolgálta, hogy a tevékenységet ténylegesen szervező, Czeglédy Csaba által vezetett, szombathelyi székhelyű cég mentesüljön a diákmunkával kapcsolatos közterhek megfizetése alól. Ennek érdekében a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek nem vallották be a tevékenységükkel kapcsolatos közterheket, vagy ha ez meg is történt, az adót nem fizették meg.

A bűnszervezet 2013 és 2016 januárja közötti működése alatt a több mint 9 milliárd forintos forgalom mellett az állami költségvetést az általános forgalmi adó tekintetében mintegy 1,7 milliárd, a személyi jövedelemadót illetően mintegy 1,6 milliárd forint vagyoni hátrány érte.

A főügyészség kilenc gyanúsított – köztük Czeglédy Csaba, közvetlen munkatársai, a bűnszervezet középső és alsó szintjein elhelyezkedő cégek vezetőinek – előzetes letartóztatására tett indítványt a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírójának, mert fennáll az öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményekkel gyanúsítottak szökésének, elrejtőzésének, illetve annak a veszélye, hogy szabadlábon kísérletet tennének az eljárás meghiúsítására – tudatta a csoportvezető ügyész.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

Az előzetes letartóztatás elrendeléséről még csütörtökön dönt a Szegedi Járásbíróság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik