Közélet

Őrizetbe vették Botka László jogi képviselőjét

Őrizetbe vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Csongrád megyei igazgatósága az MSZP-nek és a Demokratikus Koalíciónak is jogi képviseletet adó Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt – írta a PestiSrácok.hu szerdán.

A portál információját a 24.hu-nak is megerősítették Czeglédy környezetéből, a hatóságok azonban nem kommentálták.

A PestiSrácok.hu szerint a megyei NAV-igazgatóság nyomozói több helyszínen – Szombathely, Sümeg, Budapest, Csabrendek – tartottak házkutatást és hat embert őrizetbe vettek, majd költségvetési csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. A lap úgy tudja, hogy a gyanúsítottak egy Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezet működése során követhettek el csalást. Czeglédy szombathelyi irodáját kedden ügyész jelenlétében feltörték, majd rendőrök jelenlétében házkutatást tartottak. Az MSZP-s politikust a rendőrök akkor még nem tudták elérni, később azonban megtalálták és társaival együtt a szegedi NAV épületébe vitték kihallgatásra, ahol őrizetbe vették őket.

A portál szerint az illetékes ügyészség mind a hat gyanúsított esetében kezdeményezte az előzetes letartoztatást, amelyről a Szegedi Járásbíróság csütörtökön dönt.

Botka László, akinek szintén Czeglédy Csaba látta el a jogi képviseletét, közleményében azt írta, hogy felkéri az MSZP Etikai Bizottságát az ügy kivizsgálására, a párt vezetését pedig arra, hogy függesszék fel az ügyvédi irodával kötött keretszerződést a vizsgálat lezárultáig. Hozzátette, hogy „amennyiben ez is egy a korábbi évek és a közelmúlt politikailag megrendelt rendőrségi akciói közül, akkor azoknak kell felelniük, akik ebben részt vettek.”

Czeglédy Csaba képviselte az elmúlt hetekben is a szegedi polgármestert az általa indított – és javarészt megnyert – sajtó-helyreigazítási perekben. Korábban ő volt az akkor MSZP-elnök Mesterházy Attila jogi képviselője, ahogyan a szintén szocialista Nyakó Istváné is a választási irodánál felvonuló, az MSZP népszavazási kezdeményezésének beadását akadályozó kopaszok elleni ügyében is.

Czeglédyt korábban elítélték adócsalás miatt, akkor jogerősen egy év négy hónap felfüggesztett börtönt kapott.

Ahogy arról az Átlátszó beszámolt, Czeglédy egykori iskolájához, a szombathelyi Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskolához (egykori nevén Orlayhoz) kötődő Rébusz Iskolaszövetkezetnél, amelynek az elnöke is volt, olyan számlákra fizetett, amelyek mögött nem volt teljesítés. A későbbi politikust az iskola jelöltjeként diákpolgármesterré is megválasztották 1994-ben, ez követően lett alapítója a Nyugat.hu médiaportált üzemeltető cégnek, amelyből később kiszállt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik