Közélet

Balog Zoltán szerint mi szét tudjuk választani a politikát és a vallást

A miniszter másfél hete még azt hangsúlyozta, hogy Isten nélkül nem lehet államot alkotni.

Az iszlám és a keresztény kultúra nem képes konfliktusok nélkül egymás mellett létezni – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Wsieci című lengyel hetilapnak adott interjúban, amelyről az MTI számolt be.

Azt mondta, Magyarország nem akarja elhagyni az Európai Uniót, de meg akarja változtatni a döntéshozatali folyamatokat, a Fidesz pedig nem akarja elhagyni az Európai Néppártot, de harcol a nemzetállami önállóságáért és a kereszténységből fakadó életforma megőrzéséért.

Balog az iszlámról azt mondta: „komoly kultúra és hagyomány, amelyet tiszteletben kell tartanunk”, de Európának más az identitása. A legnagyobb különbségnek nevezte, hogy Európában elválasztották egymástól a politikát és a vallást, az iszlám esetében azonban inkább a vallás határozza meg a politikát.

Ehhez képest alig másfél hete Balog Zoltán, miután részt vett Berlinben a nemzetközi imareggelin, azt mondta, a hit nem magánügy, és idézte Norbert Lammert német kereszténydemokrata politikust:

Isten nélkül nem lehet államot alkotni, de Isten nem alkot államot.

Akkor Balog azt hangsúlyozta, hogy az államnak meg kell felelnie „az isteni és emberi, erkölcsi törvényeknek”, és beszélt arról is, hogy a magyar kormány több száz muzulmán vallású fiatalnak ad ösztöndíjat, akik „legálisan érkeztek Magyarországra, tiszteletben tartják a törvényeinket és a kultúránkat, és Magyarország barátai lesznek”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik