Közélet

Hiába a béremelés, még mindig sztrájkolnának a Tesco dolgozói

A béremelés tényével egyetértenek, a mértékét azonban nem tudják elfogadni, ezért folytatódik az országos elégedetlenségi megmozdulás szervezése a Tesco munkavállalói között, mondta a Magyar Időknek a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke.

Bubenkó Csaba ezt arra reagálva közölte, hogy a Tesco-Global Áruházak Zrt. csütörtökön bejelentette: a társaság minden magyarországi áruházában és raktárában dolgozó fizikai munkavállaló nagy részének, az aktív alkalmazottak 70 százalékának emelik a fizetését júliustól, összesen egymilliárd forint értékben, írja a lap.

A lap pénteki számában idézte Pártos Zsoltot, a Tesco-Global Áruházak Zrt. működési ügyvezető igazgatóját is, aki úgy fogalmazott, “mostantól” minden, a cégnél legalább hat hónapja dolgozó ember legkevesebb bruttó 165 ezer forintot fog keresni, és jövő januárban ezt tovább emelik. Hozzátette, ezzel együtt az áruház- és boltvezetők, az üzletekben dolgozó vezetők, valamint a logisztikai központok munkatársainak fizetése is nő.

Bubenkó Csaba a lapban hangsúlyozta, mintegy 7200 érintett dolgozónak csupán bruttó négyezer forint fizetésemelést jelent a döntés, ami “nevetséges összeg”. Azt mondta, az érintettek több áruházból kérték az érdekképviselőktől, hogy erősítsék meg a nemrégiben meghirdetett összefogást és akár sztrájkkal hívják fel a figyelmet a helyzetükre.

A szakszervezeti vezető úgy fogalmazott: “kizsákmányoltak, fáradtak az alkalmazottak, ami az évek alatt elhibázott bérpolitika következménye, most azonban nagyon elszántak is”. Közölte: azt kérik, hogy ne engedjenek az elvárásokból, ugyanis a jelenlegi szakmunkás-bérminimum, vagyis 161 ezer, illetve a júliustól tervezett 165 ezer forint bruttó bér helyett legalább 200 ezer forint fizetés járna a fizikai alkalmazottaknak a korábbi tervek alapján. Vagyis nem négyezerrel, hanem negyvenezerrel kellene emelni az árufeltöltők, a pénztárosok, a pultosok, a bolti alkalmazottak jövedelmét ahhoz, hogy stabilizálódjon a kritikus foglalkoztatási helyzet az áruházakban – emelte ki.

Bubenkó Csaba jelezte, ha nem sikerül júliusig megállapodniuk a Tescóval, ősz elején “sor kerülhet a forgalmasabb egységeket érintő különféle demonstrációs lépésekre”; ezek részleteit egyelőre nem hozzák nyilvánosságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik