Közélet

Nyílt Társadalom Alapítvány: Senkit sem biztatunk határátlépésre

A Soros György nevéhez fűződő alapítvány programfelelőse elmondta: céljuk az úton lévőkkel szembeni jogsértések megelőzése.

Nem a migrációt támogatjuk, hanem a vele kapcsolatos problémák, kihívások kezelésében veszünk részt – mondta a HVG-nek a Soros György nevéhez fűződő Nyílt Társadalom Alapítvány közép-európai programjának felelőse.

Nizák Péter kijelentette: számukra ezen a területen is az emberi jogok és a jogállami keretek betartása fontos, az a céljuk, hogy az úton lévő emberekkel szembeni jogsértéseket megelőzzék. A határátlépésre senkit nem biztatnak, számos országban épp a helyben maradást segítik – mondta.

Mint kifejtette: a Nyílt Társadalom Alapítvány olyan szervezeteket támogat, amelyek osztják az elveit, de ezek a szervezetek maguk dolgozzák ki stratégiájukat és programjaikat, abba az alapítvány nem szól bele. Nizák elmondta: a fő probléma Magyarországon, hogy az elmúlt években lényegében megszüntették a menekültstátus lehetőségét, a magyar állam a saját maga által korábban aláírt egyezményeket sem tartja be.

Az interjúban kitértek annak a két bangladesi férfinak az ügyére is, amelyben a strasbourgi emberi jogi bíróság elítélte és kártérítésre kötelezte a magyar államot. A programfelelős azt mondta: természetesen nem utasították az általuk támogatott Magyar Helsinki Bizottságot, hogy perelje be a magyar államot, és nem a pénzszerzésről szólt az ügy, hanem arról, hogy bemutassák a magyar rendszer jogi hiányosságait. A pert azért fogadta be a bíróság, mert Magyarország nem követte a törvényi előírásokat – közölte.

Nizák az alapítvány ellen felhozott vádakat teljesen légből kapottnak nevezte. Azt mondta, a támadások fényében a kommunikáción kell változtatniuk, hogy érthetőbb legyen, mit miért tesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik