Közélet

Ősztől feloldják a Petőfi Sándor utca lezárását

Novembertől újra közlekedni lehet a budapesti Párisi Udvar mellett, a Petőfi Sándor utcában, ugyanis feloldják a lezárást – ezt Hermész János projektmanager mondta el a Párisi Udvar bejárását követő sajtótájékoztatón. A hotel és a passzázs átadása 2018. május – júniusban várható.

A Párisi udvar műemléki épületét még 2014-ben adta el 2,1 milliárd forintért a Rogán Antal vezette önkormányzat arab befektetőknek, akik ötcsillagos szállodát álmodtak a helyre. Az építkezést a kormány kiemelt beruházássá minősítette, és az Eximbank adott hozzá testre szabott hitelt. A szerződésben először úgy rendelkeztek, hogy maga az udvar, a két átjáró és a passzázs is a befektető birtokába kerül, de később korrigált az önkormányzat, és közhasználatot írt elő, némi korlátozással. Viszont ha a szálloda tulajdonosa bírósági úton megtámadja ezt a passzust, akkor 80 millió forintnak megfelelő kötbérért cserébe magántulajdonba kerülhetnek a most bárki által használható részek is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik