Közélet

Bérgyilkossal akarta megöletni barátnőjét a producer, hogy fiatal szeretőjével lehessen

A férfi azt mondta, ő csak egy thrillerhez gyűjtött anyagot.

A 68 éves David Harris, aki korábban egy angol zsarusorozat producere volt, meg akarta öletni hasonló korú barátnőjét, Hazel Allinsont, hogy a 40 évvel fiatalabb szeretőjével ők örököljék a nő vagyonát. Ennek ellenére a partnere kiállt mellette a tárgyaláson, még azt is felajánlotta, hogy bizonyítékokat mutat be a férfi védelmében. Mindezt úgy, hogy előtte ott volt a bíróságon, amikor lejátszották a 2016-os hangfelvételeket, melyeken a férfi a meggyilkolását szervezi. Ezen kívül ráadásul vallomást tett három férfi, akiket a gyilkosságra akart felbérelni a producer. Állítólag 250000 fontot ajánlott fel nekik.

A férfi azzal védekezett, hogy csak azért beszélgetett a bérgyilkosokkal, mert éppen egy új thrillerhez gyűjtött anyagot. A bíróság azonban ezt nem fogadta el, ezért a producer a hátralevő életét már börtönben fogja tölteni. Állítólag egyébként a férfire korábban is jellemző volt, hogy fizetni akart egy probléma erőszakos elsimításában.

Mirror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik