A nevezési határidő egyébként eredetileg május 15-e volt. Bár eddig az időpontig többen jelentkeztek, mint tavaly (250-nél több falu és város nevezett), az áprilisi hideg miatt a szervezők kitolták a dátumot, így
Ahogy mindig, úgy most is miniszterelnöki díjat ad át Orbán Viktor a neki leginkább tetsző városnak és falunak: – tavaly egyébként Győrre esett a választása. Borbás Marcsi bejelentette a Fővédnöki Díjat, amit pedig majd ő ad át.
A műsorvezető egyébként nemcsak a kezdeményezést népszerűsíti , de a zsűriben is részt vesz és a kapcsolódó rendezvények házigazdájaként is láthatjuk. Egy Facebook-játékon belül közönségversenyt is hirdetnek majd, de minden további részlet megtalálható a program honlapján.