A tavalyi év a kormánypárti térfoglalás felgyorsulásáról szólt a médiában, valamint az elfoglalt orgánumok összehangolt propagandagépezetté alakításáról. Közben a kormányoldaltól független sajtó tere rohamosan és nagy mértékben szűkült, állapította meg a Mérték Médiaelemző Műhely 2016‑os, a lágy cenzúra jelenségére szóló jelentése.
A jelentés elkészültéhez több újságíróval készült nagyinterjú, ezek alapján írt cikket Máriás Leonárd az Élet és Irodalomban.
*
A kormánypárti médiablokk is két részre osztható, egyik eleme az Origo, a Lokál, a Ripost, a TV2, a közmédia és a hozzá tartozó Híradó portál, illetve 2016 elejéig a Faktor, ezek mögött több forrás Habony Árpádot és Rogán Antalt sejti.
A másik tömbbe tartozik a Magyar Idők, a Karc FM, amit Máriás egyik egyik kormánypárti orgánumnál dolgozó beszélgetőpartnere Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter „politikai befolyása alá tartozóként” említett. Ide sorolják a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mediaworks kiadványokat és az Echo TV-t is.
„Ők ugyanezen az oldalon dolgoznak, de a két csoport között nincs nagyon átjárás. Inkább szembenállás van, nem ideológiai, hanem érzelmi alapú: a Magyar Időket és a Mediaworksöt építő meggyőződéses konzervatív és ősfideszes ütközik a Habony Árpád féle ficsúrral, aki politikai termékként és önmegvalósításként tekint az egészre”, mondta a lapnak egy gyik kormánypárti médiában dolgozó forrása.
Kormánypártinak sorolják a Pesti Srácokat, a 888-at és a Mandinert is, akiről valaki azt mondta, van befolyás, de a függőségi viszony nem egyértelmű.
*
A kezdeti időkben még az újságírók közvetlenül kaptak kéréseket a szerkesztőségeken kívülről, mit vegyenek át valamelyik kormánypárti portálról, vagy mire fókuszáljanak egy-egy anyagban. De ez megváltozott, később már a főszerkesztő utasításában érkeztek meg ezek a dolgok.
A gépezeten belül az összhangot állítólag az teremti meg, hogy a legfelső tartalmi döntéshozói szint nem egyedül a főszerkesztő, hanem ugyancsak aktív szereplő, a főszerkesztő felett, egy háttéremberekből álló, a kormányzati kommunikációban is részt vevő kommunikációs stáb.
Máriás több beszélgetőpartnere beszámolt arról, hogy ezeknek az orgánumoknak a vezetői általában hetente, olykor hetente többször főszerkesztői értekezleteken vesznek részt, ahol találkoznak a kommunikációs csapat képviselőivel. A találkozók 2016 közepe óta rendszeresek, egy interjúalany szerint azonban a Magyar Idők, a Mediaworks-orgánumok, a Pesti Srácok vagy a 888.hu vezetői nem hivatalosak ezekre az alkalmakra.
Ezeken az alkalmakon történik meg olyan információk átadása, mint például a kilövésre ítélt személlyel kapcsolatban kijelölt kommunikációs panelek. Az gyakran nincs megmagyarázva, hogy egyébként mi miért történik, mondta egyikük.
*
Megszűnőben az újságírói önállóság is, egyikük arról számolt be, hogy ha hallana egy fontosnak tűnő, politikailag érzékeny információt, nem kérdezné meg, hogy ezzel foglalkozhatnak-e, ugyanis érzi, ez felesleges.
„Azt érezném, hogy nem érdeke az oldalnak, ahol dolgozom, hogy az információ bekerüljön a köztudatba. Véletlenül hozzájutottál egy információhoz, ami az információs rendszerben nincs még benne, tehát erről még nem akarnak beszélni, mert amiről akarnak, az eljut hozzád. Nincs fordított útja a kommunikációnak, az utasítás, vagy egyáltalán az, hogy útba igazítanak, az mindig felülről jön. Megvannak a kiemelt témák, amikről kell beszélni, és egy idő után érzed is, kapod is az instrukciókat. Ez nem nagyon működne, ha te alulról kezdenél el szervezkedni”, fogalmazott.
Ilyen kézivezérlés uralkodik az Origónál is, a 2016 februári tulajdonosváltás után az új vezetőség kifejezetten arra törekszik, hogy kényelmetlen témák vagy aktuális ügyek kényelmetlen tálalásban ne jelenhessenek meg. Egy forrás megdöbbent azon, milyen könnyen ment a propaganda-üzemmódba való átállás. Állítólag volt olyan eset, amikor egy sajtótájékoztatóról szóló tudósításból ki kellett venni Habony Árpád nevét, miután a főszerkesztő odatelefonált, és senki nem állt ellen.
Sokszor előforduló jelenség az is, hogy nem szólnak az újágírónak, átírják a cikket, szó nélkül kivesznek belőle teljes bekezdéseket. Ha valaki méltatlankodik, a válasz legtöbbször az, hogy nincs hozzá köze. A kül- és belpolitikai újságírókat parkolópályára állították, anyagaikat többször nem is publikálják.
Az Origó új főszerkesztője egy beszédében állítólag azt mondta, nincs szükségük olyanokra, akik teátrális vitákkal akasztják meg a munkát, hanem olyanokra van szükség, akik konstruktívan együttműködnek.
Ez az úgynevezett „teátrális vita” egy alany szerint az, amikor valaki kérdez, esetleg kritikai észrevételt tesz arra, hogy például a saját cikkének a címét miért írták át az ellenkezőjére.
*
Ebben a rendszerben vannak, akik lelkesen azonosultak az új iránnyal, mások alkalmazkodnak és megtanulják az új szabályokat. Volt, aki úgy fogadta az új helyzetet, mintha egy cégnél dolgozna: „ott is van egy üzletszabályzat, tudod, hogyan kell felöltözni és hogyan kell köszönni a vevőnek”.
(Kiemelt képünk illusztráció, Hámori Gyula, Fortepan, 1949)
