Közélet

Lázár gyerekei szenvednek a menzán

Lázár János kancelláriaminisztert arról kérdezték a 87. Kormányinfón, hogy mit szól ahhoz a felvetéshez, miszerint a Miniszterelnökség központosítaná a közétkeztetés rendszerét, a nagy nyertes pedig egy fideszes cége lenne.

A tárcavezető elmondta: a közétkeztetés 1 millió emberhez jut el – bár gyerekei szerint ez inkább szenvedést jelent -, központosítási tervekről pedig szó sincs. Lázár szerint céljuk a menzák fejlesztése, de nem adnák egyetlen kézbe a közétkeztetést.

A felvetés apropója, hogy lesújtó képet vázolt fel a hazai közétkeztetés helyzetéről a Magyar Nemzet birtokába került törvénytervezet, amely megreformálná a menzák finanszírozását. A dokumentum szerint a menzákon 20-30 évvel ezelőtti állapotok uralkodnak, jellemzően olcsó, rossz minőségű alapanyagokat használnak fel, a szolgáltatóknál pedig az elsődleges szempont a profit. A még nem tárgyalt törvénytervezet ezeken az állapotokon változtatna egy központilag meghatározott minőség-ellenőrzés bevezetésével: az állam nem csak finanszírozná a menzákat, hanem a minőségi és szervezési feladatokba is beleszólna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik