Közélet

A pácienseivel szexelt a pszichológus, nemi erőszakkal vádolják

Az 50 éves nő terápiára járt a pszichológushoz, de az ülések végén azért másra is szántak időt.

A michigani Port Huronban praktizáló 59 éves Mark Stephen Jones ellen nemi erőszak vádjával indítottak eljárást, miután kiderült, hogy több alkalommal is szexelt egy nővel, aki segítségért fordult hozzá. A szakember börtönbe is kerülhet az ügy miatt, attól függetlenül is, hogy áldozata beleegyezett a szexbe.

Letartóztatása után nem sokkal óvadék ellenében szabadlábra helyezték. A bíró kikötötte, hogy a tárgyalások végéig nem veheti fel a kapcsolatot a nővel, valamint nem ihat alkoholt, illetve nem fogyaszthat drogokat. Az első meghallgatás május közepén lesz. A törvény szerint mindegy, hogy a nő is benne volt-e a hetyegésben, pszichológus és páciense között nem alakulhat ki kapcsolat.

timesherald

Ajánlott videó

Olvasói sztorik