A fővárosi lakosok nem dönthetnek a park múzeumokkal történő beépítéséről, írja a hvg.hu. A tárgyban az LMP-s Moldován László adott be kérdést a Fővárosi Választási Bizottsághoz:
Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés úgy módosítsa a Városligeti Építési Szabályzatot, hogy a Városliget közpark megengedett legkisebb zöldfelülete 70% legyen?
A fenti kérdést az FVB átengedte, de a Kúriához felülvizsgálati kérelem érkezett, több pontban is.
- Az FVB-nek meg kellett volna várnia, hogy, miután elutasította Moldován első kérdését, teljen le az elutasító határozattal szembeni jogorvoslati idő, és csak utána foglalkozzon az ugyanarra vonatkozó két másik kérdéssel is. Ez tehát formai probléma.
- A kérdés a kérelmező szerint megtévesztő, mert azt sugallja, hogy a zöldfelület fogalmat a hétköznapi értelemben vett zöld területként használjuk, így a kérdés azt a látszatot kelti, hogy a Liget projekt” csak kevesebb építmény felépítésével, vagy kisebb alapterületű építményekkel valósítható meg, azaz (ami Moldován célja volt) teljesen vagy részben ellehetetlenül a projekt. De mivel zöldfelületnek számít az épületek tetején a tetőkert és a városligeti tó felszíne is, ezért a kérdés félrevezető, nem egyértelmű. Erre utalt egyébként a Városliget Zrt. magabiztos válasza is.
- Ez a kérdésfeltevés a jóhiszemű és tisztességes joggyakorlás elvével is ellentétes.
A Kúria minden pontban a kérelmezőnek adott igazat, így erről most nem lesz referendum.