Közélet

Egyszerre három diákkal szexelt a pajkos tanárnő a szalagavatón

A 45 éves nő egy másik alkalommal egy tanárral, egy tinilánnyal és egy idegen férfival hetyegett otthon.

Francoise Jenkins az angliai Doncaster egyik középiskolájában dolgozott, amikor kiderült, hogy több diákjával is szexelt. A biszexuális tanárnőt két rendbeli kiskorú ellen elkövetett nemi erőszakkal vádolták meg. Az információk szerint a nő az iskolai adatbázisból szerezte meg egy 16 éves lány telefonszámát, majd elcsábította. Végül elhívta magához, ahol hármasban szexelt vele és a férfival, akivel akkoriban együtt élt. A szalagavatón sem aprózta el a dolgot, ugyanis akkor édeshármasba keveredett egy fiúval és a barátjával.

A tanárnőt egyébként az egyik áldozata jelentette fel, azonban nem volt hajlandó vallomást tenni Jenkins ellen. Amikor az ügy végre nyilvánosságra került, a nőt azonnal felfüggesztették állásából, majd a tárgyalások végén a bíró közölte vele, hogy soha többé nem taníthat.

Mirror

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik