Közélet

Németh Szilárd napi, kommunizmusra emlékeztető gondolatai

A Fidesz politikusa eljutott arra a pontra, amikor már teljesen szürreálisan dobálódzik a propagandával.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke szerint a Közép-európai Egyetem (CEU) melletti vasárnap délutáni tüntetést a Soros György által pénzelt és irányított ügynökszervezetek “gründolták”, azért, mert a Fidesz-frakció benyújtotta a külföldről támogatott “ügynökszervezetek” átláthatóságáról szóló törvényt.

Németh vasárnap az MTI-nek telefonon azt mondta: a Soros által aktívan támogatott szervezetek mintegy két éve folyamatosan támadják a magyar kormányt, aminek célja, hogy “a határvédelmet szétzilálják, az illegális bevándorlók szabad bejutását kikényszerítsék”. Úgy vélte,

nyíltan a magyar törvények megsértésére buzdítanak.

Magyarországnak meg kell védenie magát, ennek első lépése az átláthatóság – mondta az átláthatatlanságáról közismert kormánypárt politikusa. Úgy fogalmazott, minden magyar embernek tudnia kell, “kicsodák Soros György emberei” és milyen pénzek, milyen érdekek állnak a külföldről támogatott szervezetek mögött. Ezért nyújtotta be a Fidesz-frakció az említett törvényjavaslatot.

Arról nem beszélt, hogy eddig is tudni lehetett mindezt, illetve hogy ki pénzeli az általa emlegetett szervezeteket.

Az Oktatási Szabadságot csoport Szabad ország, szabad CEU, szabad gondolat mottóval tart demonstrációt vasárnap délután Budapesten, amiről a 24.hu is tudósít.

Gulyás Gergely, Kósa Lajos és Németh Szilárd fideszes képviselők pénteken nyújtották be az Országgyűlésnek a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot, amely alapján a bíróságon kell bejelenteniük egyes civil szervezeteknek, ha a külföldről származó támogatásuk egy évben elérte a 7,2 millió forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik