Mi nem? – kérdezhetnénk vissza a címben szereplő kérdésre. Az új orosz metróval nem az a baj, hogy nem működik rendesen az ajtaja vagy az, hogy indokolatlanul fékez az alagútban. A 3-as metró járműbeszerzése ezer sebből vérzik, és ezek a sebek nem gyógyíthatók szoftverfrissítéssel – valójában most már sehogy sem.
A beszerzés
Az ősbűnt azok követték el, akik eldöntötték: a metróbeszerzés során nem az az elsődleges cél, hogy a 3-as metrón utazó napi félmillió utas számára új, modern és a mai kor elvárásainak megfelelő járműveket állítsanak forgalomba, hanem az, hogy a beruházást az oroszok vihessék el.
Egy normálisan működő piacgazdaságban elvárható korrekt közbeszerzésen az orosz állami tulajdonú Metrovagonmas labdába sem rúghatott volna: az észak-déli vonalon jelenleg bénázó metrószerelvény a korszerűségi követelményeknél vérzett volna el, a cég új fejlesztésű metrója pedig a referenciáknál, figyelembe véve, hogy abból jelenleg csak néhány létezik és még azokat is csak tesztelik Moszkvában.
Az Oroszországgal szembeni uniós szankciók eleve kizárták az új metró vásárlását, a felújítást azonban nem. Ebből indult ki a kormány, amikor kikötötte: kizárólag akkor vállal hitelgaranciát, ha a főváros felújításra ír ki tendert/vesz fel kölcsönt, új metrók vásárlására nem.
Ennek lett az eredménye Budapest új metrója, amelyet annak ellenére nevez a városvezetés és a BKV felújítottnak, hogy nyilvánvalóan nem az: a héten naponta forgalomba állított, majd onnan kivont metrószerelvény esetében kizárólag a vezetőfülke ajtaja származik az eredeti vonatból. Aki tehát azt állítja, hogy ez felújítás, az hazudik. Hazudik önmagának, de ami súlyosabb: a budapestieket csapja be.
Olyan ez, mintha lenne egy vadonatúj kocsim, aminek a koccanásban megsérült fényszóróját bontott alkatrészre cserélem, majd azt mondom, hogy ez igazából nem is az én új kocsim, hanem annak az autónak a felújított verziója, amelyből a bontott fényszóró származik. Nonszensz.
A metró
Meggyőződésem, hogy a budapestiek, akik munkájukkal Magyarország GDP-jének 40 százalékát biztosítják, megérdemlik, hogy a vonalanként 30-40 évente esedékes járműbeszerzések során korszerű metrószerelvényeket kapjanak, olyanokat, amelyek a világ bármely városában megállják a helyüket.
Ezek a metrók márpedig nem ilyenek. Néhány újságíró kollégával novemberben a Metrovagonmas Moszkva melletti gyárában jártunk, ahol a cég egyik vezetője épp az én kérdésemre válaszolva mondta el, hogy ezt a típust egyébként máshová már nem gyártják, mert eladhatatlan. Nemcsak nyugaton, immár keleten is eladhatatlan.
Ne tűnjek nagyigényűnek, nem mondom, hogy nekünk csak az a metró felel meg, amilyenekkel a világ leggazdagabb városainak lakói utaznak, de fordítsuk meg: engedtessék meg, hogy ami már keleten sem kell, arra Budapest is nemet mondjon!
Egy korszerű metrószerelvény esetében például fel sem vetődik, hogy van-e benne klímaberendezés. Ennek hiányára nem magyarázat, hogy a metrószerelvények teteje gyenge, nem bírná el. Léteznek olyan metrók, amelyek klímásak? Hogyne, Budapesten két vonalon is járnak ilyenek. Akkor a feladat megoldható? Igen. Akkor aki azt állítja, hogy ezeket a metrókat nem lehet klimatizálni, az megint csak hazudik a budapestieknek.
Menjünk egy kicsit vissza az időben! 2006-2007-ben a BKV klímaberendezés nélkül vásárolta meg a körúton futó Combino villamosokat. Kiváló érveik voltak a légkondi feleslegességére: rövidek a megállótávolságok, szélesek az ajtók, sokáig vannak nyitva, stb. Nagyszerű érvek, a mérleg másik serpenyőjében azonban az volt, hogy meg lehetett rohadni a villamoson.
Annak idején a közelmúltban elhunyt Katona Kálmán fővárosi képviselő mért hőmérsékletet a villamosok belsejében és megállapította, hogy ilyen körülmények között az érvényben lévő szabályozás szerint élő állatot sem szabad szállítani, nemhogy embereket. Mi lett a vége? Az összes Combino villamost klímaberendezéssel szerelték fel.
Akkor és még évekig azt gondoltam, hogy Budapest és a BKV mindenkori vezetése tanult a hibából, de az új orosz metrók klímájára vonatkozó kérdést Tarlós István a következő mondattal söpörte le:
“ha most klíma is lenne, lehet, megkérdeznék, hogy miért nem kap minden felszálló egy csokor virágot is”.
Ez a hozzáállás nem csupán végtelenül cinikus, de ugyanannyira ostoba is, ráadásul rávilágít a főpolgármester elköteleződésére is: a budapestiek létező igényére vonatkozó kérdést leszereli egy foghegyről odavetett mondattal, miközben a kormány igényét (tudniillik a projekt átjátszását az oroszoknak) egyetlen kritikus szó nélkül tudomásul veszi. Ez az igény nekünk, budapestieknek 69 milliárd forintunkba fáj, plusz kamatok.
Az ár
Ez a beszerzés abban az esetben lenne valamelyest (nagyon kicsit) védhető, ha legalább olcsó lenne, de nem az. (Emlékezzünk vissza: a felújításra sem a Metrovagonmas adta a legolcsóbb árajánlatot, csak az észt Skinest Railt kizárták a tenderből; hát persze.) 15-20 milliárd forinttal drágábban olyan metrót is vásárolhattunk volna, amellyel a kormány és a főváros nem alázza meg a budapestieket és amellyel nem égetjük magunkat (ezúttal nem szó szerint).
Persze, 15-20 milliárd forint sok pénz, de ha figyelembe vesszük, hogy a kormány mennyi pénzt vert és ver el folyamatosan tökéletesen értelmetlen dolgokra, akkor az még beleférhetett volna, hogy napi félmillió utas ne az iparág legalján elhelyezkedő termékkel utazzon harminc évig nap mint nap. Nem függetlenül attól, hogy az elszórt pénz mekkora része származik Budapestről.
Minket, ennek a beszerzésnek a kritikusait az a vád ér, hogy nekünk semmi sem jó, ilyen a magyar, csak elégedetlenkedni tud. Persze, hogy elégedetlenek vagyunk, ha nem azt a minőséget kapjuk a pénzünkért, ami jár, miközben akár kaphatnánk azt is. Legyen szó joghurtról, pulóverről, autóról vagy épp metróról. Ne feledjük: ezt is mi fizetjük, én, te, ő!
Mi, budapestiek elvárjuk a minőséget, és amit ez a metró nyújt, az nem üti meg az elvárásokat: tele van a Facebook a gányolások képeivel: melléfúrt csavarok, lifegő burkolatok, stb., pedig csak hétfőn adták át és azóta is többet töltött a telephelyen, mint a forgalomban. A gagyi az gagyi és nem mentegetni kell, hanem kikérni magunknak!
Ez az eredménye annak, ha egy beszerzés során nincs valódi verseny, ha nem válogathatunk, hanem az “eszi, nem eszi, nem kap mást” elv érvényesül. Az elavult, rossz minőségben legyártott orosz metró az eredménye annak, ha egy nagyberuházást a szakmával és a józan ésszel szembe menve, kizárólag politikai érdekek mentén valósítanak meg. Megbocsáthatatlan és borzasztóan kár érte.
Felkészül: Paks.
