Közélet

Elképesztő! Két óra alatt kilenc kocsit tört fel két salgótarjáni fiatal

Nem aprózták el, de alaposan megszívták: se zsákmány, se szabadság.

A rendőrség ügyeletére vasárnap hajnalban érkezett a bejelentés, miszerint Salgótarján belterületén két férfi több személygépjárművet tört fel. A rendőrök a bejelentést követő rövid időn belül azonosították és elfogták a 22 éves B. Zsoltot és a 19 éves B. L. Gergőt.

A jelenlegi adatok alapján a két férfi március 11-e 23 óra és március 12-e 1 óra között kilenc, egy salgótarjáni utcában parkoló kocsit tört fel. B. Zsolt és 19 éves társa öt esetben a személygépkocsi zárját rongálta meg, négy esetben pedig a gépkocsit nyitott állapotát használta ki, és azokból különböző értékeket pakoltak ki. A nyomozók az eltulajdonított tárgyak egy részét megtalálták és lefoglalták.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói a két férfit 5 rendbeli lopás vétség, 4 rendbeli lopás vétség kísérlet és 9 rendbeli okirattal visszaélés vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket.

Police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik