Közélet

Tiltakozik az esztergomi önkormányzat a párkányi hulladékfeldolgozó miatt

A szlovákiai beruházás a polgármester szerint a Duna innenső oldalán rontaná a levegőt.

Tiltakozik az esztergomi önkormányzat amiatt, hogy hulladékfeldolgozó üzem építését tervezik a Duna túloldalán, a szlovákiai Párkányban. Kedden a képviselő-testület egyhangú határozatot fogadott el arról, hogy nemzetközi hatásvizsgálati eljárást kezdeményeznek – írja a Magyar Idők.

Romanek Etelka, a város fideszes polgármestere azt mondta: az uralkodó szélirány miatt az évi húszezer tonna gumit és műanyagot feldolgozó létesítmény Esztergom levegőjét rontaná. A beruházás elleni tiltakozást a párkányi önkormányzatnak és a szlovák környezetvédelmi minisztériumnak is elküldik.

A polgármester szerint eddig semmilyen hivatalos megkeresés nem érkezett a hulladékfeldolgozó építéséről. A párkányi önkormányzatban is leszavazták a beruházást, a Magyar Közösség Pártja aláírásgyűjtést is szervezett, amihez néhány nap alatt csaknem ötezren csatlakoztak.

Eugen Szabó párkányi polgármester korábban azt mondta: a beruházásról szóló tájékoztatót feltették a város honlapjára és kifüggesztették a hirdetőtáblára. A véleményezési folyamatban összegyűjtik az észrevételeket és továbbítják a környezetvédelmi minisztériumba, az előzetes véleményezés határideje szerdán jár le. A polgármester ezután azt is közölte: a hatástanulmány kidolgozása után közmeghallgatást tartanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik