Közélet

Orbán interjút adott az Orbán által alapított egyetem lapjának

A kormányfő az NKE-t fényezte, na meg a saját kormányzását, hisz jobb ebben az országban élni, mint a szocik alatt. Volt migránsozás, bürokráciacsökkentés, na meg az elmaradhatatlan "magyar érdek".

A kormánynak célja, hogy valamennyi állami vezető részesüljön államtudományi képzésben, legyen szó területi vagy központi szerv vezetőjéről – mondta Orbán Viktor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) lapjának adott interjújában.

A Bonum Publicum Magazin legfrissebb számában megjelent interjúban a miniszterelnök elmondta, az államtudományi képzés átalakításával olyan tisztviselőket kell képezni, akik a szakmai tudásuk mellett elkötelezettek a nemzeti érdek képviselete, a morális tartás és a köz szolgálata iránt.

A szemünk előtt tehát egy olyan állam képe lebeg, amely erős, méltányos és tisztelhető, mert minden szegletében a közérdeket rendeli a magánérdek elé.

A kormányfő az NKE-ről azt mondta, a teljesítmény visszatükrözi az alapító szándékát. Az egyetem 2010-es megalapítása hosszú távú válasz volt az elmúlt évtizedek problémáira. “Ennek az intézménynek ráadásul van egy olyan erőforrása, amely előreviszi: a hazaszeretet” – jelentette ki.

Nemzetünk megmentője

Kifejtette, hogy az NKE megalakítása jelentős lépés a közigazgatás reformjában, mert olyan szakembereket képez, akik új generációját adhatják annak az államnak, aminek felépítésén a kormány megalakulása óta dolgozik.

Orbán kérdésre felidézte, 2010-ben a csőd széléről kellett visszarángatni az országot, és éveken át azon dolgoztak, hogy ne hitelfelvételekből tartsák a “víz felett” Magyarországot. Ugyanakkor mostanra már nem az a cél, hogy munkájuk legyen az embereknek, hanem az, hogy jobban megérje dolgozni és mindenki lépjen egyet előre.

Megemlítette, hogy a kormány kiemelten kezeli a közszférában dolgozók illetményemelését, így tudnak bért fejleszteni a rendőröknél, a katonáknál, a pedagógusoknál és az egészségügyi dolgozóknál.

Végre, egy kis migránsozás

A migrációs válságról Orbán kijelentette, Brüsszel a jelek szerint képtelen megvédeni az európai polgárokat, ezért Magyarországnak magát kell megóvnia. Az illegális migráció utánpótlása beláthatatlan és sok száz milliós a hátország.

Nekünk tehát arra kell felkészülnünk, hogy a határainkon a nyomás továbbra sem fog csökkenni.

Megjegyezte, hogy ugyanakkor Magyarország nem csak saját magát, hanem az Európai Unió déli határait is védi. Hozzátette, hogy a kormány intézkedései miatt Magyarország ma az unió egyik legbiztonságosabb országa.

Nálunk nincsenek robbantások, tömeges erőszak, teherautóval az ünneplő tömegbe hajtó gyilkosok, ami természetesen nem jelenti azt, hogy nem áll fenn a veszély.

Orbán Viktor kifejtette, az új magyar külpolitika egyik jellemzője, hogy a klasszikus diplomácia mellett a nemzetgazdasági érdekek képviselete is, és csak egyetlen “zsinórmérték” létezik:

a magyar érdek.

Nem old meg semmit, de akkor minek

A bürokrácia csökkentéséről a kormányfő azt mondta, hogy ez önmagában nem old meg semmit.

Mi itt az alapvetést változtattuk meg: fölfogásunk szerint ugyanis nem a polgárok vannak az államért, hanem fordítva, az államnak kell kiszolgálnia a polgárait, ugyanakkor szavatolnia kell a mindennapok biztonságát.

A 2018-as választásokról elmondta, a 2010 előtt és utáni időszak összehasonlítva kijelenthető, hogy Magyarország – biztos jövőképpel, gazdagodó kultúrával – jobb hely ma már, mint a szocialista kormányok alatt volt. A magyar gazdaság erősebb, sokkal több embernek van munkája, és a kormány számára legfontosabb területeken, a bank- és az energiaszektorban, de még a médiaiparban is a külföldiek helyett a magyarok kerültek többségbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik