Közélet

Baloldali bohóckodás: kiállnak a szocik Botka mellett

Az MSZP egységesen Botka László mögött áll, és a következő hetek tárgyalásaitól várják, hogy az ellenzéki együttműködés eredményre vezessen – reagált Molnár Zsolt, a szocialista párt elnökségi tagja kedden a Párbeszéd Magyarországért (PM) bejelentésére.

A PM kiszáll a baloldali pártok előválasztásokról szóló tárgyalásaiból – jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján a párt társelnöke. Szabó Tímea döntésüket azzal indokolta, hogy szerintük az MSZP és a DK nem érdekelt az előválasztásban. Molnár szerint az ellenzéki együttműködés kapcsán nem a technikai részletek a fontosak, hanem a változás és a kormányváltás.

A Magyar Szocialista Pártnak kész koncepciója van az előválasztásra, amit ismertettünk, azonban azt ne felejtsük el, a következő hetek tárgyalásai azok a színhelyek, ahol meg lehet vitatni, hogy ki mit gondol erről.

Megjegyezte, hogy egyelőre csak az MSZP-nek van miniszterelnök-jelöltje Botka László személyében. Jelezte azt is, helytelennek tartják, hogy a sajtón keresztül “üzengetnek” egymásnak a baloldali pártok.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik