Közélet

Két újságíró várta Sajóhídvégen Tállait, úgyhogy inkább el se ment

Héten beadott vagyonnyilatkozatából derült ki, hogy Tállai András politikusi fizetése mellé havi félmillió forintot vesz fel két adótanácsadó cégtől. A NAV ezt azzal magyarázta, hogy a mindenkori vezető főszerkesztői, szerkesztési feladatokat lát el az Adóvilág hivatalos szaklapnál és az Adó és Vámértesítő lapnál.Tállait eddig senkinek nem sikerült szóra bírnia, de a 444.hu újságírói pénteken megpróbálkoztak a lehetetlennel.

Mivel Tállai András a Facebookon előre bejelenti, melyik településre látogat el az adott napon, a lap munkatársai tudták, hogy pénteken 14 órakor Sajóhídvégen tekinti meg a fejlesztési helyszíneket.

Időben meg is érkeztek a helyszínre, aztán a helyi fogadóbizottság egyik tagjának kérdésére elárulták, hogy újságírók és ők is az államtitkárt várják.

Mint írják, őszinteségüknek végzetes következményei lettek, mert az eset után az illető telefonálgatni kezdett, majd hirtelen kiürült az egész környék, még a takarítónő is lelépett a helyszínről.

Tállai az eredeti program szerint 15 óra 30 perckor látogatta volna meg a hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola fejlesztési helyszínét, de láss csodát, sokkal hamarabb érkezett és mire a 444 újságírói átértek a faluba, addigra ő már távozott.

Az államtitkár tehát valószínűleg megriadt a hírtől, hogy két újságíró vár rá, és kicselezte őket. Kérdés, hosszú távon ezt hogyan tudja majd kivitelezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik