Közélet
Bürokrácia (Array)

Olyan jól megy a bürokráciacsökkentés, hogy több lett a hivatalnok

2016 októberéig nem csökkent, hanem növekedett a közigazgatásban dolgozók száma – írta meg a Világgazdaság.

A lap szerint nem látszanak az intézményi átalakítás hatásai: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a közigazgatási intézményekben (ide tartoznak a fegyveres testületek és a társadalombiztosítás is) októberben 260 ezren dolgoztak, míg tavaly ilyenkor még 253 ezren, vagyis mintegy hétezerrel kevesebben. A teljes közszférában ugyanakkor 698,9 ezerről 687,6 ezerre, 1,6 százalékkal csökkent a létszám,

ami a szociális ellátás és az egészségügy zsugorodásával magyarázható

– írja a gazdasági lap.

Tavaly az első tíz hónapban átlagosan 262,7 ezren dolgoztak a közigazgatás és a védelem területén, 3,4 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A Világgazdaság szerint azért nem sikerült az átalakítás, mert egyik hivatali munkahelyről a másikra irányították át a dolgozókat, illetve valószínűleg az üres álláshelyeket töltötték be.

A költségvetési szerveknek kormányhatározat írja elő, hogy az idén 20 százalékkal csökkentsék a bértömegüket. Év végén valószínűleg meglódultak az átalakítások – teszi hozzá a lap. Az OEP-nél például karácsony előtt szűnt meg 244 álláshely, ami 133 ember elbocsátását jelenti, mivel a többi betöltetlen poszt volt – mondta Schneider Istvánné, a Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség alelnöke a Világgazdaságnak.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

People tan in the sun while other Parisians bathe in the Trocadero fountain to cool down on June 24, 2019, the first day of the heat wave, when an intense heat wave will hit all of France for a week and create a severe heat wave, potentially warmer than the one in 2003. (Photo by Samuel Boivin/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.