Közélet

Aláírást gyűjtenek az FKF-nél a kirúgott szakszervezetisekért

kukasauto(210x140).jpg (Array)
kukasauto(210x140).jpg (Array)
A szakszervezeti szövetség szerint bevett szokás, hogy a vállalatok főállásban foglalkoztatják az érdekképviseleti dolgozókat.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. munkavállalói aláírásgyűjtésbe kezdtek annak érdekében, hogy helyezzék vissza a pénteken kirúgott négy főállású szakszervezeti alkalmazottat. A Magyar Nemzet úgy tudja: hétfőn egy óra alatt hatszáz dolgozó aláírását gyűjtötték össze, ezeket délután átadják Csontos István vezérigazgatónak.

A négy dolgozót még pénteken rúgták ki azonnali hatállyal, éppen a bértárgyalások közepén. Az FKF álláspontja szerint azért küldték el őket, mert jogellenesen dolgoztak főállású szakszervezeti képviselőként. Csontos István azt mondta: a szakszervezeti vezetők szabadon tevékenykedhetnek, de fizetésüket ezen túl az érdekképviseletnek kell állnia.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke ugyanakkor úgy vélte, teljesen bevett szokás, hogy a nagy tagsággal rendelkező vállalati szakszervezetek főállásban foglalkoztatnak valakit, akinek nincs más munkaköre, csak az érdekképviselet.

Ha egy vállalatnál sokan szakszervezeti tagok, akkor ebből a munkaidő-kedvezményből összejön annyi munkaóra, hogy főállású szakszervezetisként is lehet valakit foglalkoztatni

– mondta Kordás. A Magyar Nemzet rámutat: az FKF 2800 alkalmazottjából 2100-an szakszervezeti tagok.

Az elbocsátott munkavállalók elmondták: munkaügyi bírósághoz fordulnak. Hétfőn is bementek munkahelyükre, ahol számítógépeikhez nem fértek hozzá. Pénteken emiatt a rendőrséget is kihívták, hiszen a számítógépeken a szakszervezet könyvelése és a tagok személyes adatai is megtalálhatók. A BRFK ezzel kapcsolatban annyit közölt, hogy adatgyűjtést végeztek, majd „megadták a szükséges jogi felvilágosítást” a bejelentőnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik