Közélet

Egy sötét fürdőszobába zárva találtak rá a 12 éves, súlyosan alultáplált kisfiúra

A fiú anyját letartóztatták és gyermekbántalmazással vádolták meg. A fiú súlya alig haladta meg a 13 kilogramot, ami egy kétéves gyerek súlyának felel meg.

A 36 éves Brandy Kay Jaynes borzasztó körülmények között tartotta 12 éves kisfiát. A gyanú szerint a nő egy sötét, ürüléktől hemzsegő fürdőszobába zárta a gyermeket, és enni sem adott neki, így a fiú súlyos állapotban került kórházba, miután rátaláltak. A nyomozók kiderítették, hogy már két éve kínoza a fiút az anya. “Olyan volt, mint egy kínkamra. Sosem láttam még ilyet” – mondta az egyik rendőr, aki látta a helyszínt.

A fiú nem tudott megállni a saját lábán, így hordágyon kellett kivinniük a lakásból, mielőtt kórházba vitték. A házban lakott a fiú két testvére is, akik elmondták a meghallgatáson, hogy már fél éve nem tudtak beszélni a bátyjukkal. A nő jelenleg előzetesben van, a tárgyalások január közepén kezdődnek.

Mirror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik